Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Lázár: a működőképesség határán az állam
MTI
2010. június 15., kedd 08:56
A Fidesz frakcióvezetője szerint a magyar állam a működőképességének határára jutott, ezért "politikai mutyik" helyett most egyértelmű döntésekre van szükség

Lázár János ezt hétfőn a Parlamentben tartott sajtótájékoztatóján mondta kérdésre válaszolva. Azzal kapcsolatban, hogy az alkotmánybírók jelölésének tervezett, új rendszerével összefüggésben több civil szervezet aggályokat fogalmazott meg, Lázár János azt mondta: azt kéri a civil szervezetektől, jogvédő szervezetektől, hogy arról is alakítsanak ki véleményt, hogyan létezhet az, hogy egy jól működő demokráciában hiányzik két alkotmánybíró, és nincs például elnöke a Magyar Televíziónak, valamint az Állami Számvevőszéknek sem.

A magyar állam a működőképességének a határára jutott, "mondhatni működőképtelenségbe sodorta a Gyurcsány-korszak", ezért a Fidesznek lépnie kell: "politikai mutyik" helyett most egyértelmű döntések lesznek - húzta alá a frakcióvezető.

- A nemzeti együttműködés jegyében nekünk az az érdekünk, hogy nagyon magasan kvalifikált, a szakmai világban elismert, jó hírnévnek örvendő, respektált alkotmánybírók legyenek, akiknek a szakmai felkészültségéhez kétség nem férhet - hangsúlyozta.

Lázár János beszámolt arról is, hogy megkezdődtek azok az egyeztetések, amelyeknek lefolytatására Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnök kérte meg őt. A Fidesz június 25-én délig meg fogja tenni a jelölését. Ezen időpontig a frakció több alkalommal tárgyal majd, a jelölés után pedig június 28-án "fogunk élni a végső döntés lehetőségével és jogával" - fejtette ki. Közölte: sürgetik az Országgyűlést, hogy minél hamarabb pótolja a hiányzó alkotmánybírókat, és hogy a Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottságát is válassza újra. Június 29-ére és 30-ára tűzte ki az államfőválasztás időpontját Schmitt Pál - erősítette meg múlt szerdai közlését a házelnök a parlamentben hétfőn. Schmitt Pál közölte, hogy az első ajánlás benyújtásának határidejét június 25-én, pénteken 12 órában állapítja meg.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier