|
Lázár: marad a visszaélők listája a világhálón
MTI
2010. július 09., péntek 15:06
Nem távolítja el Hódmezővásárhely honlapjáról az önkormányzat azt a listát, amely azon állampolgárok adatait tartalmazza, akik visszaéltek az általa nyújtott támogatásokkal - tájékoztatta az ügyben vizsgálatot indító adatvédelmi biztost Lázár János polgármester.
Lázár János (Fidesz) szerdán közölte: Hódmezővásárhely nyilvánosságra hozza a szociális támogatásokkal, segélyekkel visszaélők névsorát. A lépést a polgármester azzal indokolta, hogy a nyilvánosság erejével szeretnének fellépni azokkal szemben, akik visszaélnek a város és az ország adófizetői közösségének támogatásával. A város honlapjára felkerült listán mindazok neve szerepel - pontos születési dátummal és a kizárás okának feltüntetésével -, akik a várostól segélyt igényeltek, de azt nem vették át, vagy a megítélt támogatást, a felajánlott munkát később visszautasították. Egy újabb kattintással az érintettek pontos lakcíme is megjelenik.
Az adatvédelmi biztos az önkormányzatnak küldött megkeresésében jelezte, hogy hivatalból vizsgálatot indít az ügyben, s felszólította az önkormányzatot: távolítsa el a közzétett adatokat a honlapról. A polgármester ezt követően arról tájékoztatta Jóri Andrást, hogy az önkormányzat nem távolítja el Hódmezővásárhely honlapjáról a listát. Lázár János levelében azt írta: a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvény, amelynek alapján az ombudsman hivatalból vizsgálatot indított, kimondja azt is, hogy a törvény közérdekből - az adatok körének kifejezett megjelölésével - elrendelheti a személyes adat nyilvánosságra hozatalát.
Mint hozzátette, a törvény azt is kimondja, hogy az érintett kérelmére indult eljárásban a szükséges adatainak kezeléséhez való hozzájárulását vélelmezni kell, s erre az érintett figyelmét fel kell hívni, s Hódmezővásárhelyen eszerint járnak el. Lázár János válaszában megjegyezte: "ha a BAR-listák működhetnek, a szociális törvény hiányosságait és átfedéseit kihasználókról is szükséges nyilvántartást készíteni, hogy megvédhessük a ténylegesen támogatásra szoruló embertársainkat".
Eddigi hozzászólások:
| kocsis.tamas - 2010-08-09 23:08:13 |
Nemzeti Erőforrás Minisztérium Szociális, Család-és Ifjúságügyért Felelős Államtitkárság Lakossági Tájékoztatási és Tanácsadási Osztály Iktatószám: 52604-1/2010. Ügyintéző: Ruminé Szijártó Ildikó Telefon: Kocsis Tamás Kocsis.Tamas@Mailbox.hu Tisztelt Uram! A Nemzeti Erőforrás Minisztériumba érkezett levelére az alábbiakban válaszolok. Az ápolási díj a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvényben (Szociális törvény) meghatározott rendszeres pénzellátás. A törvény szerint alanyi jogon jogosult a hozzátartozó az ápolási díjra, ha súlyosan fogyatékos beteget ápol, míg az önkormányzat döntése alapján, méltányosságból van lehetőség az ellátás megállapítására a 18 év feletti tartósan beteg személy ápolása esetén. A Szociális törvényben meghatározott pénzbeli ellátások alapja az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összege, mely ebben az évben 28.500 FT. Az ápolási díj összege e mérőszám figyelembevételével attól függ, hogy a beteg súlyosan fogyatékos, vagy tartósan beteg személy. A törvény korábbi módosítási értelmében a fokozott ápolásra szoruló, súlyosan fogyatékos beteg ápolása esetén az ápolási díj összege azonos az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 130%-val. Az ápolási díj folyósításának időtartama alatt az ápoló nyugdíjszerző szolgálati időt szerez, s ezen túlmenően járulékfizetés nélkül jogosult az egészségügyi ellátásra. Egyet értek Önnel abban, hogy hazánkban a szociális ellátások összege - köztük az ápolási díj is- alacsony szintű, mely nem minden esetben fedezi az ellátott megélhetését, ezért a szociális ellátórendszer más eleméből (lakásfenntartási támogatás, átmeneti segély) szüksége annak kiegészítése. A kormányzat elismeri az ápolást végző személyek tevékenységét, de a jelenlegi gazdasági környezet nem teszi lehető a szociális ellátások, így az ápolási díj összegének emelését. Kérem válaszom szíves elfogadását, sajnálom, hogy kedvezőbb választ nem adhattam. Budapest, 2010. július 21. Üdvözlettel: Dr. Veres Gábor osztályvezető A FIDESZ-KDNP ELUTASÍTÁSA .A FIDESZES-KDNP. VÁLASZTÓ POLGÁROK SEM SZÁMÍTHATNAK SEMMI JÓRA OTTHON ÁPOLÁSI DÍJ 22.800FT IGY VÁLASZTATÓK POLGÁRMESTERT HAJRÁ BALOLDAL 100.000.VÁLASZTÓ POLGÁR ORBÁN.VIKTOR.MINISZTER.ELNÖKNEK CSAK ARRA JÓ HOGY RÁ SZAVAZZANAK HÁT EZT ÉRDEMLIK A FIDESZ-KDNP SZAVAZOK KÉRDEM ITT A BIZONYÍTÉK. EGYES BESZÉD CSAK BALOLDAL. A VONAL ALLATI LEVÉL KOCSIS.TAMAS VÉLEMÉNYE A FIDESZ-KDNP-RÖL A BANK ADÓT A 10.MILLIÓ MAGYAR FIZETI MEG HA A FIDESZ -KDNP NYOMULÁSÁT MEG KELL ÁLLÍTANI KÜLÖNBEN A MINIMÁL BÉR AMI 2ÉVEN BELÜL 49.EZER FT LESZ. NE HIGGYÉTEK ORBÁN.VIKTORNAK MINDENNEK AZ ÁRÁT MI FIZETJÜK MEG AMIT A FIDESZ-KDNP KI TALÁL . A MUNKA JÓ CSAK LEGALÁBB 80.000FT MINIMÁL BÉR KAPJUNK A MUNKÁNKÉRT A GÁZ SZÁMLÁT ÚJSÁG PAPÍRBÓL FIZETED KI NEM HISZEM. EZ A EGYENES BESZÉD ITT A IDŐ MINÉL TÖBB BALOLDALI POLGÁRMESTERT EZ A DEMOKRÁCIA MINDENKI VÉLEMÉNYE SZÁMI ÉS A BALOLDAL NEM ENGEDI HOGY A SÉMIÉRT DOLGOZATOK KEMÉNY MUNKA 80.000FT MINIMAL BÉR ALÁBB NEM ADJUK KÜLÖNBEN UTCÁRA VONULUNK 1.5MILLIÓ EMBER KAP MINIMAL BÉR MAGYAR ORSZÁGON spaler endre fideszes-kdnp országgyűlési képviselő semmit nem tett a angyal földi újlipótvárosi viza fogói lakosokért én MSZP Kocsis.Tamás igen Spaler Endre miért nem kereste fel Orbán.Viktor miniszter elnök urat hisz egypárban vannak csak Tooth József polgár mester a megoldás embere igen igen igen 13ker hajrá TOTH JÓZSEF ÉS A KERÜLETI MSZP KÉPVISELŐK 2010.OKTÓBER.3 GYŐZNI KELL
|
|
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
bocskai-emlékverseny, boksz, Debrecen, Vasas, MarijanVlak, Urbán Flórián, edzőcsere, edző, VV Laci, Lázár László, Való Világ, magánélet, köznevelési törvény, Hoffman Rózsa, Orbán Viktor, OTP Bank LOvaskupa, Ripper ferenc, Fábry Sándor, korhatár előtti nyugdíj, szolgálati nyugdíj, Lázár, Lovaskupa, Sasvári Sándor, Pataky Attila, Világkupa, OTP Lovas Világkupa, lovas ünnep, Sportaréna, Loreznz, Lázár János, Fidesz, áramkikapcsolás, áramszolgáltató, Eva, 40 százalék, KDNP, rezidensszövetség, Papp Magor, tanonc, terv, ValóVilág4, gyerekek védelme, devizapiac, hitel, bank, döntés, árfolyam, szerencsejáték, törvény, pénznyerő gép, Béres Alexandra, Kovács Lázár, séf, főzőverseny, vv laci, étterem, megnyitó, lázár lászló, sport, edzés, nemzeti vágta, trokán nóra, rákasi károly, geszti pét, való világ, fidesz, alkotmánybíró, lázár jános, videoton, lázár pál, samsunspor, geszti péter, kaszás géza, pintér tibo, rendőrök, fagy, hajléktalan, Vastag Csaba, X-Faktor, Magna Cum Laude, Omega,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|