Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Lehülyézték a nyugdíjast a buszos termékbemutatón
beol.hu
2010. oktober 04., hétfő 15:44
Fesztiválos, buszos túrára jelentkezett egy csanádapácai asszony, akit az ehhez kapcsolódó termékértékesítés közben kitessékeltek a programról. Silló Jánosné szerint minősíthetetlen szavak kíséretében kellett távoznia, miután ellenvéleményének adott hangot egy gyógyhatású portékáról

- Nyugdíjasként a szomszédasszonnyal kéthavonta befizetünk ilyen utakra. Olcsó az egész, ajándékokkal kecsegtetnek, kikapcsolódunk. Máskor vásároltam is gyapjú derékaljat, masszírozógépet, kozmetikumokat. Soha nem volt gondom. Jó szórakozás ez részünkről, eljutunk olyan helyekre, ahol még arra is jut idő, hogy nézelődjünk. Igaz, volt olyan túra, ahol reggeltől hallgattuk a termékek méltatását és nem mozdultunk ki a teremből - sorolta eddigi tapasztalatait a pórul járt nyugdíjas a beol.hu-nak. Ám a legutóbbi út során, úgy véli, alaposan megszégyenítették.

- Egy gyógyhatású készítményhez kapcsolódóan közbeszóltam, egyet nem értésemet fejeztem ki. Haragra gerjedt az előadó. Azt mondta, fogjam meg a táskámat, takarodjak ki, ráadásként vén hülyének nevezett a fiatalember, aki még azt is kilátásba helyezte, hogy utánam jön és az ajándékként kínált vasalóval szétveri a fejemet - mesélte a közbeszólása után történteket az asszony.

- Mi nem mertünk megszólalni - folytatta kálváriájukat a szem- és fültanú szomszéd.

Sillóné egy hete panaszt tett a szervezőknél, de szóra se méltatták.A beol.hu  felvette a kapcsolatot a vállalkozással, de érdemi tájékoztatást nem kaptak a cégtől.

Ivanics Katalin, a Békés megyei fogyasztóvédelmi egyesület elnöke szerint ilyen esetben a vásárlót önmagától kell megvédeni.

- Sok hasonló cég van a piacon, egyik se jótékonykodásból szervezi a túrákat. Ez kőkemény üzlet, ahol a nyugdíjasok a célközönség - mondta a szakember.

- Meggyőző erővel kínálják termékeiket, az idős utasokban pedig még él a tisztesség, a hála érzése, hogy kicsi pénzért utazhatott, ebédet kapott, megajándékozzák, így illendő, hogy vásároljon is. A konkrét esetben azt javaslom az asszonynak, tegyen hatósági feljelentést.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier