|
Lemond Pécs másik két szocialista alpolgármestere is
MTI
2009. június 03., szerda 09:42
Tóth Bertalant követve Pécs másik két szocialista alpolgármestere is távozik posztjáról a napokban, helyettük az MSZP új alpolgármestert jelöl a párt városi elnöksége és a közgyűlési frakció kedd esti döntése értelmében. "Meixner András és Gonda Tibor tudomásul vették a határozatot, és benyújtják lemondásukat Páva Zsolt fideszes polgármesternek. Az MSZP egyúttal Kunszt Márta képviselőt, a Pécsi Tudományegyetem oktatóját jelöli alpolgármesternek, aki várhatóan egy fideszes alpolgármesterrel együtt lesz Páva Zsolt helyettese" - tájékoztatta Tóth Bertalan, az MSZP városi elnöke az MTI-t.
A politikus utalt rá: Páva Zsolt a megválasztását követő harmadik napon, május 13-án megvonta a három alpolgármester hatásköreit és a választás eredményeként kialakult politikai helyzetre, valamint a takarékosság szükségességére hivatkozva két alpolgármesteri posztra tett javaslatot úgy, hogy az egyiket fideszes, a másikat szocialista képviselő töltse be.
Tóth Bertalan megjegyezte: két alpolgármesternek kellett volna lemondania, de Páva Zsolt a velük folytatott beszélgetés során kinyilvánította, a hivatalban lévők egyikében sem gondolkodik. Az MSZP ezért döntött úgy, hogy az ő napokban benyújtott lemondását követően távozzon a másik két tisztségviselő is, helyettük pedig egy újat jelöljenek.
Amikor Páva Zsolt május 10-én megnyerte az időközi polgármester-választást, még úgy tűnt, ellenzéki városvezetőként dolgozik majd. Az MSZP-SZDSZ többsége azonban május 18-án megszűnt a közgyűlésben, miután a testület két szocialista és egy volt szocialista tagja bejelentette, új frakciót alakított Baloldali Szövetség Pécs Városáért néven.
Soó László kilépése előtt a pécsi közgyűlésben az MSZP-nek 17, a Fidesznek 14, az Összefogás Pécsért Egyesületnek és a Baloldali Szövetség Pécs Városáért frakciónak 3-3, az SZDSZ-nek 2, az MDF-nek egy képviselője volt. Páva Zsolt egyéni képviselői helye betöltetlen, így időközi választást tartanak a választókerületében.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
hallhatatlan, csarnok, Erdélyi Ferenc, poragmigazgató, Pecsa, tűzoltóautó, ütközés, Chelsea, Barcelona, BL, finálé, Pécs, taxisgyilkosság, felmentés, kulcs, gyilkosság, betörés, nyomozás, gyurcsány, szakdolgozat, plágium, pécsi egyetem, Zöld Pardon, koncert, újra nyit, uzsorakamat, bűncselekmény, előzetes, VV Fecó, Muzsika Tv, fellépés, kézigránát, robbantás, pécs, házaspár, kerítők, prostituált, külföld, család, Való Világ, Angéla, temető, kripta, hajléktalanok, sírkert, Magyar Vöröskereszt, gazdálkodás, Selymes Erik, nicole, kidman, rendőrök, fagy, hajléktalan, G. Ákos, egyetemi lövöldöző, életfogytiglan, jesse, james, Pécsi MFC, Solomon Okoronkwo, szerződés, Nigéria, baleset, karambol, 66-os, állatszállító, ittas vezetés, bíró, Mohács, Amerikai Nagykövetség, parkoló, foglalás, indíték, alpolgármester,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|