Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Lemondott felügyelőbizottsági tisztjéről Meggyes
nepszava.hu
2011. november 09., szerda 09:51
Elismerte Meggyes Tamás, hogy hibázott, amikor parlamenti képviselőként tisztséget vállalt önkormányzati tulajdonú cég ellenőrző testületében. Írásban be is nyújtotta a lemondását a felügyelőbizottsági tagságáról.

Meggyes a Népszava kérdésre azt mondta, nem tudott erről az összeférhetetlenségről: "a jogérzékem nem súgta, hogy ezt ne lenne szabad." Hozzátette: a jogsértést sajnálja, viszont nincs mit visszafizetnie, ugyanis munkájáért nem vett fel pénzt, mióta 2011. májusa óta fb-tag volt. Így ez szerinte csak felelősséggel járt, pénzzel nem. Azt is mondta, benyújtotta írásban lemondását az fb-tagságról. Ami a képviselői mandátumáról való lemondásra felszólítását illeti, azt mondta: végig fogja gondolni, de igazán nem érzi magát vétkesnek.

A volt polgármester reméli, hogy ezzel lezárta az ügyet, ám ez nem biztos. Az LMP ugyanis a mentelmi bizottsághoz fordult. A Fidesz is büntetheti mondjuk pénzbírságra Meggyest, mint tette a dupla költségtérítést sorozatosan felvevő frakciótársaival tavasszal. A jogsértés pedig megtörtént, függetlenül attól, hogy térítés nélkül dolgozott Meggyes a városi cégnek, hiszen a jogszabály nem azt tiltja, hogy pénzt vegyen fel egy képviselő az fb-tagságért, hanem egyáltalán ezt a megbízatást nevezi összeférhetetlennek a képviselői mandátummal.

Meggyes egyébként havi 100 ezer forintot kaphatott volna a Strigoniumtól. Legalábbis a cég korábbi fb-tagjai ennyiért dolgoztak tavaly december 31-ig - ez az összeg a honlapon közölt javadalmazási táblázatból derül ki, melyet egyébként a társaság az üvegzsebtörvény előírásait megsértve csaknem egy éve nem frissített. Meggyes amúgy megjegyezte: több önkormányzati képviselőtársával nemcsak a Strigoniumnak dolgoztak ingyen, hanem a városnak is, hiszen az adósságrendezési eljárás idején nem kaphattak a képviselők fizetést. Igaz, azóta visszamenőleg megszavazta magának ezt az esztergomi képviselő-testület fideszes többsége, csak a város független polgármestere, Tétényi Éva ezt jogi aggályai miatt nem írta alá.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier