|
Lendvai: 600 milliárd forintos kiadáscsökkentés
MTI
2009. március 30., hétfő 14:30
Hatszázmilliárd forintos kiadáscsökkentés is szerepel Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölt programjában - derült ki Lendvai Ildikónak, az MSZP parlamenti frakcióvezetőjének szavaiból hétfőn, a képviselőcsoport ülése után. Lendvai Ildikó azt mondta, a program részleteit ismerik, arról vasárnap két és fél órás beszélgetést folytattak.
Arra a kérdésre, meg tudja-e erősíteni, hogy a programban 600 milliárd forintos kiadáscsökkentés is szerepel, Lendvai Ildikó közölte, a kormányfőjelöltnek kell elmondani a programját, "de ha tételesen kérdezi, akkor ez az elem szerepelt a tegnapi megbeszélésen, ennek tudatában történt a szavazás". Utalt arra, hogy vasárnap 130 képviselő részvételével tartottak frakcióülést, ahol egy ellenszavazattal és négy tartózkodással fogadták el a Bajnai Gordon által ismertetett programot. Hozzátette: a hétfő délelőtti szokásos frakcióülésen ezt a támogatást megerősítették, szavazás azonban nem volt. A frakcióvezető elmondta, megkérték a munkacsoport-vezetőket arra, hogy beszéljenek azokkal, akik a vasárnap esti frakcióülésen nem vettek részt, és jelezzék, ha van valakinek fenntartása. "Ezt megkérdeztem ma a frakcióülés elején, kiderült, hogy nincsen" - fűzte hozzá.
Lendvai Ildikó beszámolt arról, a miniszterelnök-jelölttel úgy állapodtak meg, hogy mindkét frakcióból kérik a képviselők név szerinti támogatását a programhoz. Mint mondta, hagynak időt a képviselőknek a hallottak végiggondolására, de a hét második felében írásban is meg kell erősíteniük támogatásukat. A frakcióvezető szerint erre a támogatásra azért van szükség, mert a konstruktív bizalmatlansági indítvány parlamenti tárgyalásakor nem vitatják meg a kormányprogramot. Az MSZP frakció ülésén részt vett Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölt is.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
LendvaiIldikó, Előrehozott, Választás, Költségvetés, MSZP, Program, Miniszterelnk-jelölt, Bal, Politika, Megrogyott, Hitelesség, Kormányzás, Folytatás, EP, Választ, LendvaiIldikóMSZPFiatalokÚjÉletEurópaiUnióEU, SzekeresImreLendvaiIldikóHelyettes, BajnaiGordon, LendvaiIldikó, koalícíó, adó, Lendvaiildikó CsonkaGábor,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|