Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Lendvai: az MSZP folytatja a kormányzást
MTI
2009. június 08., hétfő 05:56
Az ország iránti felelősségtől hajtva folytatjuk a kormányzást - jelentette ki Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke vasárnap késő este Budapesten. Lendvai Ildikó szerint az EPválasztás néhány szempontból a papírformát hozta, de okozott meglepetést és drámai figyelmeztetést is. Mint mondta, a nagypártok eredménye megfelelt az előzetes közvélemény-kutatási adatoknak. Tudjuk, hogy az MSZP-nek még sokat kell dolgozni a baloldali elpártoló vagy otthonmaradó szavazók bizalma visszaszerzése érdekében - fogalmazott Lendvai Ildikó. A Jobbik eredményéről szólva a pártelnök azt hangsúlyozta: három olyan jelölt jutott be az EP-be, akik nem az európai szellemiséget, hanem attól idegen radikalizmust képviselik.

Lendvai Ildikó szerint a Jobbik meglepően nagy támogatottsága egyik parlamenti erőnek, Magyarországnak sem jó. A pártelnök úgy fogalmazott: a Fidesz várható mandátumaiból a Jobbik többet hasított, mint amit bárki gondolt volna, "ez tragikus figyelmeztetés."

Lenvdai Ildikó azt mondta: nem ért egyet Orbán Viktorral, aki szerint a Fidesznek nincs mit elemeznie. Mérlegelni kell elkövetkező politikájukat azoknak, akik "kiengedték a szellemet a palackból", akik olyan sokáig hagyták, hogy rendezvényeiken az árpádsávos zászlókat lobogni.

Le kell vonni azoknak a választások tanulságát, akik "Vona Gábort abból a bizonyos polgári körből útjára engedték, és meghatározó magyar politikussá tették" - fogalmazott a szocialista politikus.

A pártelnök szerint mindenkinek le kell vonnia azt a tanulságot, hogy a radikális pártok mindig akkor érnek el sikert, ha az emberek a kérdéseikre náluk kapják a legegyszerűbb választ. "A Jobbik valóságos kérdésekre ad gyilkos és romboló választ" - jelentette ki Lendvai Ildikó.

A politikus kijelentette: a kampánynak vége, ezért itt az ideje annak, hogy a parlamenti pártok érdemben tárgyaljanak a szociális feszültségek enyhítéséről, és a közbiztonság erősítéséről. Szerinte ezeknek az ügyeknek a megoldatlansága is táptalajt ad a rendpárti igényeknek.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier