Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Lendvai Ildikó: az adótörvényekről nincs vita
MTI
2009. május 20., szerda 11:00
Lendvai Ildikó szerint nem kell aggódni amiatt, hogy az adótörvények fő céljaiban vita lenne az MSZP és az SZDSZ között, hiszen a kormány koncepciója megfelel a liberálisok elképzeléseinek; erről az MSZP elnöke szerdán a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában beszélt. A politikus közölte: a kormány elé kerülő adójavaslat "fő vonalaiban" megfelel az SZDSZ elképzeléseinek is.

A vagyonadóval kapcsolatban nem merült fel olyan kifogás, hogy ez ne legyen - közölte arra a felvetésre, hogy az SZDSZ-nek vannak fenntartásai az elképzeléssel kapcsolatban. Hozzátette: egy törvény parlamenti vitája arra való, hogy ha valaki valamit változtatni kíván a javaslaton, akkor elképzeléseit módosító indítványban benyújtsa a parlamentnek. Lendvai Ildikó azzal kapcsolatban, hogy a változások hogyan érinti az embereket, azt mondta: "a munkavállalók 90 százaléka fog abba a csoportba tartozni, akinek csökken a személyi jövedelemadója, a lakosság  5-10 százaléka pedig abba, amelyiknek lesz egy új adóterhe, a vagyonadó".

Mint mondta, 160-220 ezer forint közötti havi fizetés esetén 10-20 ezer forint közötti összeggel több marad a munkavállaló borítékában, s ez után a fizetés után 10 ezer forinttal kevesebb járulékot fizet a munkaadó. Donáth László szocialista képviselő szerdai Népszabadságban megjelent interjújával kapcsolatban, mely szerint az MSZP-ben is vannak rasszista hangok, a pártelnök azt mondta: "rasszista szocialista képviselőt nem ismerek, és nem is akarnám ismerni, nem is akarnám, hogy szocialista képviselő legyen".

E téma kapcsán - felvetésre reagálva - emlékeztetett arra, hogy nem volt ott minden "normális" pártember a szombati rasszizmus elleni demonstráción. Ez azt jelzi - vélte -, hogy van aki úgy gondolja, fontosabb a politikai pártokat elválasztó szakadék, minthogy egyszer egymás mellett álljon egy tiltakozásban az MSZP, a Fidesz és a KDNP elnöke is. Lendvai Ildikó szerint fontos lenne, hogy mindenki világossá tegye a hívei számára azt: elítéli a rasszizmust.

Egy másik kérdésre válaszolva - amely a pécsi polgármester-választás MSZP-re gyakorolt hatását firtatta - azt mondta: nem tart arról, hogy akár a pécsi kudarc, akár az EP-választás eredménye miatt felgyorsulna az önkormányzatokban az MSZP-frakciókból való kilépési hullám.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier