A festőművész 1910. február 9-én – 100 éve – született a Felvidéken, Besztercebányán. A Budapesti Képzőművészeti Akadémián Réti-növendékként eltöltött évek után Kínában indította művészi, emberi és politikai szabadságvágytól hajtott, félévszázados világjárását, miközben ezer szállal kötődött hazájához.
A Kelet művészetének egyszerűsége párosul a nagybányai iskola ismérveivel a nagyvilágban mindenhol jelentős szakmai elismerést kivívó, rendkívül gazdag életművén. Erős jellemábrázoló készségét mutatják a New York-i Portréfestők Társaságának tagjaként készített portréi.

A festőművész örökségének ránk hagyott, a nagyvilág tizenöt országában szétszórt erőssége, márkajegye a magyarországi gyermekkori emlékképekből fel-felbukanó, s az évek múlásával egyre erősödő honvágyról tanúskodó ló volt. A statikus, akadémikus ábrázolást elvetve Holesch eleven, érző, mozgásban lévő négylábúakat fest, megteremtve a csak rá jellemző, senkivel össze nem téveszthető „holesches” stílust a lovasfestészetben.  Külföldi sikerei után a teljes ismeretlenségbe érkezett meg hazájába és 1983 május 11-én, rövid betegség után Budapesten elhunyt.  A világ számos helyén található életművét civil erőből, hivatalos támogatás nélkül, sokéves munkával sikerült Magyarországra hozatni. Centenáriumi Emlékkiállítása így egyfajta „világpremier”, soha, sehol nem látott képeiben is gyönyörködhetnek a magyar festészet rajongói.

A kiállítás megnyitóján Lázár Vilmos, a Magyar Lovassport Szövetség elnökének képviseletében – prof. dr. Fehér Károly, a Szövetség kommunikációs igazgatója emlékeztetett rá, hogy a történelem előtti idők első sziklafestményétől, a római és a világ számos helyen látható lovas szobrokon át, a porcelánig, a grafikáig, fotókig – és amint Holesch képei beszédesen bizonyítják – a festményekig a művészetek ihletője, a főszerepet játszó ló. A lovak mozgását, gyönyörű látványát, természetes harmóniáját, jellemét nagyon nehéz lehet visszaadni hitelesen.

Holesch mindezt magabiztos látványossággal megtette. Képein a kultúránkat idéző, értékvédő, az egymásra utaltságot jelképező ló szépsége, bája, eleganciája, büszkesége, nemessége, érzékenysége, szelídsége, félelme – ugyanakkor – nyers ereje, a szabadság iránti vágya testesül meg – mondotta Fehér és Móricz Zsigmond szavait idézte:
„Az ember és a ló, ősi s meglehetősen ismeretlen okok miatt,
olyan barátságban tud egymással lenni, mint semmi más állattal.
Az embernek imponál a ló.
Lehet, hogy a lónak is az ember.”