Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Leszámolás Nagycsécsen
MTI
2008. november 03., hétfő 08:29
Hétfőre virradóra ismeretlen tettesek Molotov-koktélt dobtak és rálőttek két, egymással szemben lévő nagycsécsi családi házra; a támadásban egy 43 éves férfi és egy 40 éves nő a helyszínen életét vesztette - mondta az MTI-nek Dobi Tamás, a Borsod megyei rendőr-főkapitányság kommunikációs irodájának munkatársa.

Körbezárta a rendőrség azt az útszakaszt, ahol hétfőre virradóra, nem sokkal éjfél után Molotov-koktélos támadás történt a Borsod megyei Nagycsécsen. A Dózsa utcában két, egymással majdnem szemközt lévő házon látszanak égési és lövésnyomok - jelentette a helyszínről az MTI munkatársa.     
Az egyik szomszéd - aki a másik megtámadott házban él - azt mondta az MTI-nek, hogy az ő élettársa hozta ki a halálos áldozatokat a lakásukból. Úgy tudja, hogy mindkettejüket fejbe lőtték.
   

 Dobi Tamás közölte: az ügyben a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya több emberen elkövetett emberölés bűntette miatt indított nagy erőkkel nyomozást.      A főkapitányság vezetője a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható személy(ek) kilétének megállapítását vagy elfogását közvetlenül elősegítő személy részére egymillió forint nyomravezetői díjat tűzött ki - tette hozzá.

Fotó: MTI

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
Nincs kapcsolódó cikk
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier