Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Levegőből buktatják le az illegálisan építkezőket
168óraOnline
2010. szeptember 16., csütörtök 12:59
Légi fényképek alapján járhatnak majd el az engedély nélkül építkezőkkel szemben, ha létrehozzák az építésügyi monitoring-rendszert és távérzékelési adatbázist - írja a Népszabadság.

A Belügyminisztérium javaslata szerint az új nyilvántartási rendszer kialakítását az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvény módosításával írnák elő.Az adatbázis alapjául azok a légi fényképek szolgálnak majd, amelyekre a tervezett országleltár – vagyis az egységes nemzeti vagyonnyilvántartás – összeállításához egyébként is szükség van. A felvételeket – a vidékfejlesztési miniszter napokban megjelent rendelete szerint – 2011 júliusáig kell elkészíteni.

A tárca elképzelései szerint ezek a fotók alkalmasak arra is, hogy összevessék az építésügyi hatóságnál rendelkezésre álló dokumentumokat a valóssággal.

A BM azt is javasolja, hogy hozzanak létre elektronikus közműnyilvántartást, amihez az adatokat a szolgáltatók lennének kötelesek átadni. Az így létrejött közműtérkép közérdekű információnak minősülne, és azzal, hogy mindenki hozzáférhet az adatbázishoz, megelőzhetők lennének a meglehetősen gyakori rongálások.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier