|
LMP: nyissák meg a kerékpárosok előtt a Margit híd egyik sávját!
MTI
2011. május 13., péntek 16:00
Az LMP azt kezdeményezi a Fővárosi Közgyűlésben, hogy a kerékpáros infrastruktúra legalább részleges elkészültéig hétvégenként, az iskolaszünet megkezdésétől pedig akár hétköznapokon is adják át a bicikliseknek a Margit híd északi oldalának külső sávját.
A párt pénteki, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az elmúlt években 50-60 százalékkal nőtt a kerékpárosok száma, a nyár közeledtével a torlódás a Margit hídon már a kerékpárosok és a gyalogosok számára is balesetveszélyes. Ezért kéri az LMP-frakció, hogy nyissák meg az egyik forgalmi sávot a kerékpárosok előtt, akiknek most a kordonnal elzárt járdán kell közlekedniük.
Beadványukban azt is kérik, hogy a korábban elfogadott közgyűlési határozatnak megfelelően haladéktalanul fessék fel a piktogramokat a Budáról Pestre felé vezető úttest szélén. Emlékeztettek: az EU a híd támogatási szerződésében előírta, hogy a hídon mindkét irányba épüljön megfelelő kerékpáros infrastruktúra, követelményként a kerékpárút hosszát is meghatározta.
Közleményükben ismertették a Magyar Kerékpárosklub aggodalmait is. E szerint a híd kerékpáros létesítményei szinte használhatatlan módon épülnek meg. A kötelezően előírt kerékpárút szélessége egy méterrel keskenyebb lesz az érvényes műszaki előírás szerinti 2,7 méternél, maga az út pedig felhajtórámpa hiányában megközelíthetetlen. Nem lehet egyenesen végighajtani a híd északi oldalán sem, ugyanis a szigeti bejárónál két padka állja el a biciklisek útját.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Nefmi, nyári napközi, gyermekétkeztetés, schiffer, lmp, vecsés, támadás, rtl klub, tv2, mtv, tájékozódás, Kálid Artúr, Kálloy Molnár Péter, T-Home, schmitt, tüntetés, plágium, sátor, szobor, károlyi, kossuth tér, mszp, esztergom, népszavazás, érvénytelen, rendőrség, biztosítás, védelem, március 15., Kossuth tér, Szolidaritás Mozgalom, katasztrófavédelem, leépítés, tűzoltók, belügy, képviselők, egykulcsos adó, kereset, fizetés, diákhitel, államdósság, Fidesz, LMP, felszólítás, Selmeczi, Gyurcsány Ferenc, előállítás, LMP tüntetés, Parlament, kiláncolták, tüntetnek, aktivisták, idegengyűlölet, romagyűlölet, rasszizmus, romák, megyei önkormányzatok, állami tulajdon, Navracsics, MSZP, Demokratikus Koalíció, Meggyes, Strigonium Holding Zrt, lemondott, bajnai gordon, gyurcsány ferenc, szövetséges, plázastop, kormány, foglalkoztatottság, kihallgatás, sukoró, parlament, ház, szavazás, elfogadta, napirend, orbán viktor, gynúsítás, mentelmi, zöld pardon, testület, bezárás,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|