Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Lovastól, emberestől kapta fel az istállót a szél a versenyen
NapiászOnline / Vörös Viktória
2010. június 22., kedd 10:36
Aki látta a vihart, azt mondja, ilyet még életében nem látott. Mezőhegyesen szó szerint pusztított a vihar. Az emberi összefogás példaértékű volt

A mezőhegyesiek még soha nem láttak ilyen vihart, ám az ország többi részén sem gyakori az olyan hirtelen és elemi erővel lecsapó természeti jelenség, mint a hétvégén Mezőhegyesen tomboló vihar. A Mezőhegyes fölött kialakult "szupercella" olyan szélvihart generált, ami könnyedén felkapta a 20 boxból álló istállót benne a lovakkal és emberekkel, majd megfordította a tengelye körül. 4 ember sérült meg súlyosan, 8 könnyebben és 3 lovat is el kellett altatni. A károk becslése még folyamatban van, de milliárdos nagyságrendekről van szó. A helységben éppen a háromnapos, XVI. Mezőhegyesi Kanca- és Ménversenyt rendezték meg a Magyar Lovas Szövetség és a Díjugrató Szakbizottság szabályzatai alapján kiírt díjugrató lovasversennyel egybekötve, amikor a vihar hirtelen lecsapott. Papp István Tibor, a Mezőhegyesi Állami Ménes Kft. versenyigazgatója a NapiászOnline.hu-nak elmondta: nehéz az eserményekről beszélnie is, szinte hihetetlen, ami történt.

- Nem kaptunk korábban semmiféle információt a viharról, bár baráti sms-ek, telefonálások voltak, amelyben többen jelezték, hogy máshol már esik az eső, fúj a szél - idézte fel az eseményeket a NapiászOnline.hu-nak a versenyigazgató. - Folyamatosan néztük a meteorológiai jelentéseket az interneten, de viharról az utolsó pillanatig nem volt szó. Mivel esett az eső, korábbra hoztuk az ebédszünetet, ezután nem sokkal ért el minket a vihar. Mint utóbb kiderült, az Országos Meteorológiai Szolgálat 2010. június 18.-án pénteken 11.14-perckor adta ki a figyelmeztetést. Ezt 11.35-körül továbbították volna a polgármesteri hivatalba, ahol ekkor már nem volt áram! Nem tudom, miért telt el közben az a 20 perc, de valószínűleg már nem is tudtunk volna tenni semmit.

A vihar hatalmas, 100 km/h fölötti széllel csapott le a rendezvény résztvevőire és egész Mezőhegyesre, majd diónyi jégdarabok kezdtek hullani az égből. Mezőhegyesen házakat, autókat, épületeket rongált a jég, ami a vihar végére bokáig ért. A díjugrató versenyen mindeközben már szóltak a résztvevőknek, nézőknek, hogy vonuljanak biztonságis helyre. A mobillistállóba vitték a lovakat, amit azonban a szél könnyedén felkapott és megpörgetett a tengelye körül - mindezt benne a lovakkal és a lovakat gondozó emberekkel.

- Én ilyet még életemben nem láttam - folytatta Papp István Tibor. - Az emberek a fejükre tették a kezüket, ám volt, akinek a kézfejét így törte el a jég. Amit a szél az istállóval művelt, tényleg hihetetlen, de megtörtént. A közönségből senki sem sérült meg, de az istállóban 4 ember súlyosan, 8 könnyebben sérült. Egy lovat sajnos a helyszínen el kellett altatnunk, további kettőt pedig a napokban. A tűzoltók, a mentők tényleg mindent megtettek, ami emberileg lehetséges, volt, hogy a mentősök a lovakat is ellátták.

Lázár Vilmos értesülve az esetről, közleményben fejezte ki együttérzését és segítségre, összefogásra szólított fel mindenkit a károk enyhítéséért.

- A június 18.-án Mezőhegyesen végigsöprő soha nem tapasztalt károkat okozó vihar - többek között - súlyos pusztításokat végzett az ekkor mintegy 140 lóval rendezett - és három napra tervezett - a XVI. Mezőhegyesi Kanca- és Ménverseny résztvevői között is. A Magyar Lovas Szövetség együttérzéssel és segítő szándékkal fogadta az elemi csapásról érkezett híreket és hivatalos jelentéseket. Szövetségünk Elnöksége és a magam nevében minden lehetséges segítséget felajánlok és megadok, hogy a benneteket, lovaitokat és anyagi tárgyaitokat ért károkat közös összefogással mérsékelni tudjuk. Ugyanerre hívom, kérem lovastársadalmunkat! - írta közleményében Lázár Vilmos

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier