Loveparade tragédia túlélője: Két hulla feküdt a lábamon + video és képgaléria az áldozatokról
NapiászOnline / Vörös Viktória
2010. július 26., hétfő 11:33
19 halott, 342 sérült - ez a duisburgi Loveparade tragikus mérlege. A túlélők és a hozzátartozók sokkos állapotban vannak. De sokkolta a hír azokat is, akik csak hallottak róla...
Majdnem másfél millióan érkeztek ünnepelni és táncolni Duisburgba, ahol először rendezték meg a Loveparade nevű technofesztivált. A résztvevők közül azonban sokan a poklok poklát élték át és tragikus módon a mulatozni induló fiatalok közül 19-en nem is térhettek haza. A hatóságok a halálos áldozatok számának növekedésétől tartanak, hiszen 342 sérültje is van a sokak szerint rosszul megszervezett rendezvénynek. A pánik akkor tört ki a résztvevők között, amikor a rendőrség nem engedett be több résztvevőt a zsúfolt, elzárt területre, ahová az egyetlen ki- és bejárat a sok résztvevő számára egy szűk alagúton keresztül vezetett. A tömegpánik kitörésekor megnyitottak még egy utat az autópálya felé, ám akkor sokak számára már késő volt. A Loveparade televíziós tudósítói élő adásban számoltak be arról, hogy a rendezvényen tömegpánik tört ki az alagút környékén és tíz ember életét vesztette. Bár a tudósítók közölték, ez a rendezvény végét is jelenti egyben, a háttérben jól látszik, ahogy a kamionok továbbra is hangos zenét játszva haladnak a tömegben és az emberek mit sem sejtve szórakoznak tovább.
A dortmundi Christin Bloch 17 éve ellenére megjárta a poklok poklát: részt vett azon a Loveparade-on, ahol barátai, ismerősei közül többen életüket vesztették. A fiatal lány megúszta ugyan testi sérülésekkel, de lelki sebei talán soha nem múlnak el. A német Bild magazinnak sírva mesélt élményeiről. Christin a barátnőjével érkezett a rendezvényre. A fesztivál felé vezető úton lassan haladtak, így meg-megálltak. Beszélgetni kezdtek egy terhes kismamával.
- Egymás mögött haladtunk és a kismama nevetve mondta: "Örülök, hogy a szülés előtt még bulizhatok egyet" - mesélte a zúzódásokkal teli lány. - De pár perccel később megváltozott a hangulat és kitört a pánik. Hirtelen elkezdtek nyomni minket iszonyú erősen. A fiúk meg akartak védeni minket, összekapaszkodtak és egy kört képeztek körülöttunk. De ez sem segített semmit. Elsodortak minket és a földre kerültünk. Valaki a torkomra zuhat és én elvesztettem az eszméletem. Amikor ismét magamhoz tértem, emberek próbáltak felhúzni és kivinni onnan. A lábaimon két halott feküdt.
Christin úgy látta, az egyik áldozat éppen az a kismama volt, akivek alig néhány perce beszélgetett. A rendőrség nem erősítette meg, hogy az áldozatok között valóban volt-e terhes nő is, de a lány azt állítja, felismerte a nőt, akivel beszélgettek. A fiatal lány csak később értesült a tragédia részleteiről: 11 nő és 8 férfi halt meg azon a napon a duisburgi fesztiválon. A legfiatalabb áldozat 18 éves, a legidősebb 38. Az áldozatok közül 11 német, de van közöttük holland, spanyol és olasz is. A 20 éves Patrick barátját, Eike-t veszítette el azon a napon. A 21 éves fiú a karjai között halt meg.
- Az emberek nem éreztek már mást, csak halálfélelmet - mesélt szörnyű élményeiről Patrick. - Újra és újra elcsúsztam. Többször megpróbáltam elkapni Eike karját, hogy felhúzzam. Aztán egyszer csak azt éreztem, hogy nem lélegzik többé és a mellkasa sem mozog...