Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Lövészegylet tagja volt az ámokfutó nő
mti
2010. szeptember 21., kedd 09:34
Családon belüli vitát gyanítanak a nyomozók a lörrachi ámokfutás hátterében. A vita tárgya a közös gyermek fölötti felügyelet volt

Mint arról korábban már beszámoltunk, vasárnap este egy nő előbb felgyújtotta a lakását, majd lőfegyverrel a kezében berontott a házzal szemközt lévő St. Elisabeth kórházba, és válogatás nélkül lövöldözni kezdett. Ennek során egy ápolót megölt, további három személyt pedig megsebesített. Végül a kihívott rendőrök agyonlőtték.

A hétfő délutáni sajtóértekezleten Lörrachban elhangzott: a tettes feltehetően vitában állt a hónapok óta különváltan élő férjével, akinél hét közben a közös gyermek lakott. Az ötéves kisfiú csak a hétvégeket töltötte az anyjánál. Vasárnap is nála volt, és az apa délután azért kereste föl az anyát, hogy elhozza a gyereket. A nő ezt az alkalmat használta ki arra, hogy mindkettőjükkel végezzen. A férfit lelőtte, a kisfiú testén azonban nem találtak a nyomozók lövésnyomot, hanem csak "durva erőszakra utaló jeleket" - hangzott el az ARD televízióban.

Egy lörrachi polgár a ZDF televíziónak nyilatkozva elmondta: a 41 éves nő idegileg teljesen kiborult az utóbbi időben. Ügyvédi irodája nem ment valami jól, ráadásul néhány hónapja elköltözött tőle 44 éves férje, aki időközben új barátnőre talált. Ennek dacára a közös gyermek felügyeletét hét közben az apa látta el, ami feltehetőleg szintén bántotta az anyát.

A sajtótájékoztatón az ügyészség képviselői közölték: az ámokfutó korábban tagja volt egy lövészegyletnek, lakásában több sportfegyvert is tartott, erre engedélye volt. A végzetes estén egy gyorstüzelő sportpisztollyal, mintegy 300 tölténnyel és egy nagy késsel felszerelve rohant be a St. Elisabeth kórházba. Ebből a nyomozók arra következtetnek, hogy valóságos vérfürdőt akart rendezni a klinikán. A kiérkező rendőrök felszólítására, hogy tegye le a fegyvert és adja meg magát, azonnal lövésekkel válaszolt. Így a rendőröknek nem volt más választásuk, mint viszonozni a tüzet, az egyik lövésük halálos volt.

Az ámokfutó maga is az intézmény szülészeti osztályán feküdt 2004-ben, amikor elvetélt. Ez azonban nem feltétlenül magyarázat arra, hogy az intézménybe berohanva miért az első emeleten lévő szülészet felé vette az útját - fogalmazott Dieter Inhofer, a lörrachi ügyészség vezetője.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier