|
|
![]() |
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Ma derül ki, hogy lesz-e Demokratikus koalíció
hir24.hu 2011. november 07., hétfő 08:09
A parlament alkotmányügyi bizottsága ma dönt arról, hogy az MSZP-ből távozó politikusok megalakíthatják-e a frakciójukat. A távozásuk óta függetlenként vesznek részt a parlament ülésein.
Az alkotmányügyi bizottság állásfoglalását Kövér László házelnök kérte, jelezve, hogy bár "határozott véleménye van" a kezdeményezésről, alkalmazkodva az eddigi gyakorlathoz, az ügyet kiadta a Házszabály értelmezésére jogosult testületnek. Gyurcsány Ferenc október 22-én jelentette be, hogy az MSZP-ből kilépve Demokratikus Koalíció néven új, nyugatos, polgári balközép pártot alapítanak a már létező Demokrata Párt bázisán, annak nevét, alapszabályát és vezetőségét is megváltoztatva. Közölte továbbá, hogy az MSZP-ből vele együtt távozó politikusok létrehozták az új párt parlamenti frakcióját, vezetője Molnár Csaba korábbi kancelláriaminiszter. A frakcióalakításról másnap Molnár levélben tájékoztatta a házelnököt, hangsúlyozva, hogy képviselőcsoportjuk a házszabálynak megfelelően jött létre, és mivel nem kiléptek vagy kizárták őket az MSZP-frakcióból, nem kell fél évet a függetlenek között tölteniük. Mesterházy Attila, a szocialisták frakcióvezetője viszont másnap azt közölte a házvezetéssel, hogy tíz képviselő - Baracskai József, Ficsor Ádám, Gyurcsány Ferenc, Kolber István, Molnár Csaba, Oláh Lajos, Szűcs Erika, Vadai Ágnes, Varju László és Vitányi Iván - kilépett az MSZP képviselőcsoportjából. Távozásuk óta a tízek függetlenként vehettek részt a parlament ülésein. Az Országgyűlés házszabálya a frakciók megalakításáról úgy rendelkezik, hogy az ugyanazon párthoz tartozó képviselők - legalább tízen - képviselőcsoportot hozhatnak létre. A valamely frakcióból kilépett vagy kizárt képviselőt pedig függetlennek kell tekinteni, s aki függetlenné vált, csak hat hónap elteltével csatlakozhat képviselőcsoporthoz. Az alkotmányügyi bizottság 2009 márciusában általános érvényű állásfoglalást fogadott el, amely szerint a féléves kötelező függetlenség nemcsak a már létező frakcióhoz való csatlakozásra, hanem egy új frakció megalakulásában való részvételre is vonatkozik. Ugyanakkor 1996-ban volt már példa arra, hogy új frakció alakításakor a képviselőknek nem kellett fél évet a függetlenek között tölteniük: az MDF-ből a képviselőcsoportot vezető Szabó Iván vezetésével kiválók azonnal létrehozhatták a Magyar Demokrata Néppárt frakcióját.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
gyurcsány, szakdolgozat, rendőrség, nyomozás, plágium, majka, klip, zene, pécsi egyetem, államfő, iványi, koalíció, párt, sukoró, vádemelés, gyurcsány ferenc, kaszinó, Avasi lakótelep, Miskolc, lakótelep, panel, Gyenesi, rendőrség, gyanúsított, Gyurcsány Ferenc, előállítás, LMP tüntetés, MikulásGyár, karácsony, ünneplés, MSZP, Demokratikus Koalíció, LMP, Mesterházy, Gyurcsány, pártkongresszus, Sukoró-ügy, bajnai gordon, dkp, jelölt, politika, alapítás, mesterházy, mszp, gyurcsány, platform, tárgyalás, mszp, varju lászló, szövetséges, ügy, visszaélés, tüntetés, kihallgatás, orbán viktor, gynúsítás, mentelmi, hivatali, zöld pardon, megmentés, Parlament, mentelmi jog,
|
|