|
Ma dönt az Országgyűlés Bajnai megválasztásáról
MTI
2009. április 14., kedd 08:00
A Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel szembeni bizalmatlansági indítványról és az új miniszterelnök, Bajnai Gordon megválasztásáról keddi ülésén dönt az Országgyűlés.
Azt megelőzően, a délelőtt folyamán Bajnai Gordon ismerteti kormánya összetételét és válságkezelő programjának részleteit az MSZP és az SZDSZ képviselőivel. Az MSZP-frakció tagjai által benyújtott határozati javaslat egyetlen mondatból áll: "Az Országgyűlés a miniszterelnökkel szemben bizalmatlanságát fejezi ki, egyben Bajnai György Gordont miniszterelnökké megválasztja". Az országgyűlési határozati javaslat elfogadásához a megválasztott képviselők több mint felének - azaz 193 képviselőnek - az igen szavazata szükséges. A parlamenti ülésen, a bizalmatlansági indítvány vitája során, elsőként Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Bajnai Gordon kormányfőjelölt mond beszédet egyórás időkeretben, amelyhez két körben, először 20-20, majd 10-10 percben szólhatnak hozzá a frakciók. A két kört az elsőként jelentkezett független képviselő felszólalása szakítja meg. Mivel Herényi Károly jelentkezett elsőként felszólalásra a függetlenek közül, ő beszélhet tíz percet.
A vita végén Bajnai Gordon negyedórában reagálhat majd az elhangzottakra. Ezután szavaznak a képviselők a bizalmatlansági indítványról, majd az új miniszterelnök leteszi az esküt. A bizalmatlansági indítványt egyszerű többséggel fogadja el a parlament, ehhez 193 képviselő támogató szavazata szükséges. A fidesznél és a KDNP-nél kedd délelőtt elnökségi ülésen, illetve az azt követő frakcióülésen döntenek arról, milyen formában utasítják el a bizalmatlansági indítványt. Elképzelhető, hogy a volt MDF-frakció tagjai nem egyformán szavaznak majd. Az előzetes információk alapján Bajnai Gordon kedden megnevezi kormánya tagjait, így már aznap elkezdődhet a miniszterjelöltek meghallgatása. A tervek szerint szinte minden bizottság ülésezik majd, és - tekintettel arra, hogy ugyanazt a jelöltet több bizottság is meghallgatja - összesen harminc meghallgatást tartanak.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
BajnaiGordon, Válságkezelés, Kormány, Politika, MSZP, Hetekkel, Gyorsabb, Döntés, Netanjahu, Találkozó, Jobbik, EU, Pénzügy, Ellenzéki, Ígéretek, 50nap, AirFrance, Eltűnt, Repülő, KülföldiMagyarság, Támogatás, Külpoliti, Belső, Problémák, FodorGábor, Megbeszélés, Adózás, Jövedelem, BajnaiGordonKiadáscsökkentés, BajnaiGordonIMFHitel, BajnaiGordonEuMakropály2hét, BajnaiGordonMűtétenMegyKeresztülAzOrszág, BajnaiGordonVálságMegértettékElbízás, ÚszóEbBajnaiGordonTámogatás, BajnaiGordonMéltányosság, BajnaiGordonBrüsszel, BajnaiGordonProgramNyertesekOrszága, BajnaiGordonSondaIpsosJavulástVár,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|