|
Ma nyitja meg kapuit az első Imax mozi
2008. január 17., csütörtök 10:42
Másfél millió látogatót várnak a ma nyíló, első magyarországi Imax moziba, az Arena Plaza Mall bevásárló- és szórakoztató-központban. A beruházás tíz millió eurót tett ki, és nyolc- tízmilliós forgalmat jelenhet a beruházócégnek.
Moshe Greidinger, a Cinema City International (CCI) vezérigazgatója kifejtette, a 23 termes 4000 néző befogadására alkalmas komplexum Kelet-Európa legnagyobb mozija.
 A pláza nyitásának késlekedése egy 20-25 éves élettartamúra tervezett mozi esetében árbevétel szempontjából szinte semmit sem jelent. Az Imax a jelenleg létező legkorszerűbb 3 dimenziós mozitechnológia, amely rendszerek létrehozásáre a CCI-nek kizárólagos joga van Lengyelországban, Csehországban, Bulgáriában, Romániában, valamint Magyarországon.
A beruházás teljes költsége 10 millió eurót tett ki. A vezérigazgató vélekedése szerint az első évben 1,5 millió látogatót vonzhat a mozi, amely majd 8-10 milliós forgalmat jelenthet a cégnek. A jelenlegi a nyolcadik Imax terme a cégnek, a következőt Szófiában adják majd át. A következő hazai beruházást 1,5-2 év múlva tervezik, a Budai Skála helyén alakítanak majd ki egy 15 termes komplexumot.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
Nincs kapcsolódó cikk
 |
cimkefelhő |
 |
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|