|
Ma szavaznak az Alkotmány-tervezetről
FH
2011. április 11., hétfő 09:30
Ma dönt az Országgyűlés a készülő új alaptörvényhez benyújtott módosító indítványokról. A parlament honlapjának adatai szerint az előterjesztő Fidesz-KDNP a benyújtottak közül körülbelül 150 módosító indítványt támogat.
Az új alaptörvény zárószavazása április 18-án, hétfőn lesz. Az úgynevezett támogatott sorban több mint 150 módosító indítvány szerepel, de nem biztos, hogy ezek közül végül mindegyiket megszavazzák hétfőn. Ilyen lehet esetleg például a bírói jogviszony felső korhatárának 62 évre csökkentésének terve. Ez ellen korábban tiltakozott a KDNP, de Harrach Péter frakcióvezető szombaton már azt nyilatkozta, hogy megegyeztek a Fidesszel és várhatóan megszavazzák Lázár Jánosnak ezt a módosító javaslatát.
Már biztosan nem szavaznak viszont Lázár János azon indítványáról, amely szerint az alkotmánybíráknak a jövőben az úgynevezett történelmi alkotmány alapján kellett volna döntéseket hozniuk. Az előterjesztést ugyanis visszavonta a Fidesz frakcióvezetője, miután az a Fideszen belül is zavart okozott és az alkotmányügyi bizottság is leszavazta. Lázár János múlt héten ugyancsak azt mondta, hogy a javaslat nagy vitát váltott ki a frakcióban és a jogi szakmában egyaránt.
Az eddigi adatok szerint a támogatott módosító indítványok között egy olyan van, amelyet nem kormánypárti részről nyújtottak be. Ezt a Nemzeti hitvallás szövegével kapcsolatos pontosítást a független, korábban LMP-s Ivády Gábor jegyzi.
Nem szerepel majd az új alkotmányban a kiskorúak után járó szavazati jog lehetősége és az sem, hogy az alaptörvény végén feltüntetik az igennel szavazó képviselők nevét. Benne lehet viszont a tényleges életfogytiglani büntetés, hogy Magyarország pénzneme a forint, valamint az, hogy Alkotmánybíróság (Ab) a mostani tizenegyről tizenöt tagúra bővül. Ugyancsak bekerülhet az alaptörvénybe, hogy az Alkotmánybíróság jogköre akkor állna teljes körűen helyre, ha a bruttó nemzeti össztermék (GDP) 50 százaléka alatt van az államadósság mértéke.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
MSZP, TEK, terrorelhárítás, megszüntetés, Sziget, belépőjegy, áfakulcs, fesztivál, születésszám, halál, népesség, demográfia, kétéltű, vízibusz, Duna, motorhiba, abortusztabletta, szócska miklós, egészségügy, médiatörvény, Európ Tanács, rádió, televízió, Navracsics Tibor, Darák Péter, Kúria, Cozma-ügy, telefonadó, távközlési adó, parlament, orbán, lázár, rogán, kormány, átalakítás, schiffer, lmp, vecsés, támadás, áder, államfő, sándor-palota, schmitt, autó, védelem, testőr, országgyűlés, döntés, szja, egy százalék, vallás, egyház, felekezet, UD Zrt., Dávid Ibolya, Szilvásy György, felmentés, Jaksity Kata, családon belüli erőszak, AVON, Réthelyi Miklós, Balog, Nefmi, fidesz, metró, tarlós, 2014, holokauszt, áldozatok, élet menete, új, kiderül, választás, ház, nokia, állásbörze, elbocsátottak,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|