Lurdy Ház zegzugos épületében járva viszonylag könnyedén megtaláljuk a kiállítás bejáratát. Némi külső szemlélődés után lepecsételtetjük dorombolós-miákolós meghívónkat és belevetjük magunkat a népes forgatagba.
Meglepő módon viszonylag kevés Whiskas-cica feszít a ketrecekben, a legtöbb macska az utóbbi években hihetetlenül népszerűvé vált maine coon, illetve itt-ott akad néhány brit rövidszőrű, abesszin, perzsa, bengáli, skót lógófülű, birman és szfinxmacska is.
A macskák békésen heverésznek a ketrecekben, néhányuk sajátos ízléstől hajtva az almos ládájában alussza édes álmát. Az aktívabb macskák egymással beszélgetnek a rácsokon keresztül. Két szürke cirmos maine coon hölgy arisztokratikusan csicseregve cseréli ki gondolatait.
- Drágám, látod azt a kopasz rémséget ott szemben?
- Hálistennek, annyi emberszabású tolong itt, a legtöbbször eltakarják! Még szerencse!
- Miféle elfajzott divat ez, nemde?
A szerényen meghúzódó kis szfinxmacska, egzotikus szépségének tudatában ügyet sem vet a maine coon asszonyságokra, helyette fajtársukat, egy ugyancsak megtermett kandúrfit méreget titkos, csábos tekintettel. A playboy persze nem figyel rá, sértett büszkeséggel illegeti magát a ketrecben, még hogy rá mernek nézni ezek az emberízinkek? Ő még bizony a gazdáinak sem mindig engedi meg ezt a kegyet! Dérrel-dúrral vonul át kuckójára; méreteit híven leírja, hogy a fémketrec minden egyes léptébe beleremeg, már-már attól félünk, szétesik, de ekkor az aranyifjú összegömbölyödik, csak azért is a hátsó felét mutatva a nézőknek.

Kicsivel odébb óvodáskorú skót lógófülű cicák bűvölik el épp a közönséget. Egyikükkel a gazdája a ketrec tetején játszik, a másikuk pedig panaszosan nyervogva veszi tudomásul, hogy neki bizony az édes plüssállat szerepköre jutott ki, ugyanis egyike volt azon ritka macskáknak, akiket meg lehetett simogatni a kiállításon, kellő kézfertőtlenítés után.
Az egyik bíró épp a kölyök kategóriában jelölt macskákat veszi szemügyre, mikor a pontozóterembe érünk. Az asztalt körülvevő ketrecekben megtalálhatóak birman, maine coon, és szfinx kölyökmacskák is. Egy közös tulajdonságuk van - egyetlen cica kivételével, aki lelkesen harapdálni kezdi a bíró által meglengetett játékot és nagyon élvezi a bírálást -: rettenetesen felháborítónak érzik a velük való bánásmódot. Az egyik kis birman kikéri magának, hogy a bíró a magasba emelje, a másik már azt is inzultusnak érzi, hogy ki akarják venni a ketrecéből. Csak úgy repked a sok „vegye le rólam a mocskos mancsát!”; „hogy merészeli összekócolni a bundámat?”; „mit képzel, hogy csak ennyire értékeli a szépségemet?”. A mezőnyben szereplő egyetlen perzsamacska, akinek gyönyörű bundája erősen emlékeztet egy vattacukorra, még képen is vágja a bírót a farkával, „szemtelen fráter, ne fogdosson!”. Az osztrák bíró persze tudja kezelni ezeket a miniatűr sztárokat, gondosan és figyelemmel veszi őket szemügyre. Végül a vattacukor-perzsa végez az első helyen, a virgonc kis fekete, aki még mindig a bírótól kapott játékot csócsálja, a másodikon. Egy pillanatra felnéz, mikor hallja a tapsot, de aztán tér is vissza a bojtos végű bothoz. Hiszen tudja ő, hogy szép, nem kell azt reklámozni – játszani sokkal jobb.