|
Madarat mentett az autó alól a kormányszóvivő
168óraOnline
2010. augusztus 25., szerda 09:38
A kormányszóvivő felriadt. Mi van a tegnap talált kismadárral? Evett végre a reszelt tojásból? Hajnali négy óra volt. Persze azonnal eszébe jutott, hogy a rövid nyaralás előtt ez az utolsó munkanapja, és még nem vásárolt, nem pakolt be...
Hogy előbb tévéinterjú, majd kihelyezett szóvivői tájékoztató lesz Alsónémediben, később még számos szerkesztőség kérdéseire kell felelnie. De tudta, hogy erejéből – ahogy más napokon is – telik majd arra, hogy lefussa a napi akadályversenyt. De mi van az ijedt kis vendéggel? Tegnap a Független Hírügynökség előtt egy kocsi alatt csipogott kétségbeesetten, így a kormányszóvivő felvette, és a szakmai megbeszélésre tenyerében a sérült csurival érkezett. Ha csak veréb is, nem szabad az úttesten pusztulnia. Nagy Anna egy napjának eseményeit a 168óraOnline követte.
„A kormány legmegnyerőbb arca.” Így mutatja be a nézőknek a műsorvezető a szóvivőt. Reggel fél kilenc van. Nagy Anna végül csak fél hatkor kelt fel. Aznap megint szüleinek biatorbágyi lakásában aludt, hiszen most az iskolaszünetben ők vigyáznak Márkóra, az egyedülálló édesanya kilencesztendős kisfiára. Ők hárman is komoly terhet vettek magukra, amikor Anna májusban igent mondott a kihívásra, a kormányszóvivői állásra. „Anya, neked ez nagy meghívás, ezt meg kellett próbálnod” – mondta erről kicsit később komolykodva Márkó, amikor az új helyzetről beszélgettek.
Szóval irány a városi lakás, majd nyolc előtt érkezés az ATV-be. Érdemes volt igyekezni, mert visszaüt, ha a fodrásznak és a sminkesnek rohannia kell. Még jó, hogy Anna sohasem iszik kávét, és manapság már nem is reggelizik. Nem testkontroll vagy más fakszni: megszokássá vált időhiány.
Tovább az eredeti cikkre.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
március 15, rendezvény, ünnep, kossuth tér, széllópor, szmog, szmogriadó, október 23, állami ünnep, iszap, katasztrófa, Ferihegy, reptérbiztonság, árvízvédelem, kormány, duplájára, emelte, dzsudo, cselgancs, hungaria, filmszemle, dij, filmszinhaz, urania, mozi, 41, megnyitott, mom, fidesz, otthonteremtés, kamattámogatás, puskás ferenc stadion, újáépítés, oktatás, hoffmann, pedagógus, bér, változás, matolcsy, államháztartás, hiány, költségvetés, mdf, kihallgatás, tárgyalás, visszaélés, segélyvonal, árvíz, adományozás, szabadság, adósság, büdzsé, öngyilkos, gyilkosság, kormányszóvivő, japán, fukushima, sugárzás, atom, reaktor, szovivo, brusszel, eu, Daróczi, dávid, igazság,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|