|
Magyar-szlovák kerekasztal
MTI
2008. november 18., kedd 06:50
Nem a magyar és a szlovák társadalom került szembe egymással, hanem a két ország néhány politikusa - hangoztatta a Magyar Tudományos Akadémián rendezett hétfői kerekasztal-beszélgetés több résztvevője is. Az eseményen elhangzott: a résztvevők a hosszabb távú közös gondolkodás és munka kereteinek kialakításán dolgoznak.
Az efféle válságok gyengítik a visegrádi együttműködést, azon, de az Európai Unión belül is a két állam pozícióit - hangoztatta Martin Butora, a pozsonyi Nyilvánosságkutató Intézet vezetője, utalva arra: ez a XIX. századi nagyhatalmi terveit életre kelteni látszó Oroszország lehetőségeit javítja a térségben,
"Szerencsére ez nem a két társadalom közötti válság" - mondta a nacionalista-etnikai politika hazai csúcspontját 2002 nyarára tevő Lengyel László politológus.
Véleménye szerunt lehet Magyarországon néhány tízezer, legfeljebb százezer szélsőjobboldali szavazó, de "az rendőrhatósági és elmegyógyászati kérdés", a társadalom túlnyomó többsége elutasítja ezek eszméit.
A két ország politikusai közötti bizalmi viszonyt hiányolta a szakember, hozzátéve, ez a hétvégén "meglátszott akkor, amikor a média elé álltak". Szavai szerint a hétvégi kormányfői találkozón nem adekvát kérdésekkel foglalkoztak, hiszen nem miniszterelnöki szintű probléma a tankönyvek ügye vagy a dunaszerdahelyi rendőri fellépés.
Rudolf Chmel, Csehszlovákia utolsó és a független Szlovákia első budapesti nagykövete szerint már azt is sikernek kell tekinteni, "hogy legalább beszélgettek" a két állam kormányfői egymással.
Mint mondta: noha az elmúlt esztendőkben ismét hűvösek voltak a két ország közötti kapcsolatok, ezekben az utóbbi két évtized során egyfajta ciklikusság volt megfigyelhető.
Miroslav Kusy pozsonyi politológus arra az ellentmondásra hívta fel a figyelmet: noha nem vezet sehová a szomszéd bírálata, a politikusoktól nem várhatunk önkritikát.
Tölgyessy Péter politológus szerint a magyar-szlovák viszony igazi dráma, s mint ilyenben, mindkét félnek van igaza; utalt arra, hogy a két társadalom ugyanazokból a dolgokból nemegyszer merőben eltérő következtetéseket von le.
Megemlítette: Csehszlovákia rendszerváltást követő szétválásával északi szomszédunknál kétszeres demokráciaélmény jelentkezett, míg Magyarországon ma is sokan akadnak, akik a Kádár-korszakot tartják a XX. századi csúcspontunknak.
Tamás Pál szociológus - a két dél-amerikai állam hatvanas évekbeli "futballháborújára" utalva - arról beszélt, hogy "rohamosan belecsúszunk a Honduras-Salvador-modellbe", és ez nagyban rontja esélyeinket. Utalt arra, se gazdasági, se biztonságpolitikai téren nincs ellentét a két állam között, a viták a "történelmi aszimmetriákon" alapulnak.
"Nagyon hálás vagyok Slota úrnak, hogy kiborította a bilit" - jegyezte meg, hozzátéve, hogy mindenki tisztában volt és van a problémákkal, csak senki nem akart hozzájuk nyúlni.
 |
 |
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
plázastop, kormány, foglalkoztatottság, szili katalin, állatvédő, állatkínzás, kutya, ihos józsef, lovag, kerekasztal, szakács, kató néni, tűzraktér, vita, önkormányzat, rádió, bezárás, kanada, vállalat, gazdaság, együttműködés, nyugdíj, rendszer, pont, gyerek, sólyom lászló, médiatörvény, köztársasági elnök, Bakács tibor, Pély barna, Soma, cigaretta, dohányzás, WHO, kamilla, klima, nagykovet, versenysport, szabadidosport, konferencia, zenei, beszelgetesek, balazs, peter, gazdasg, SólyomLászló, Politika, Megemlékezés, VOLT, fesztivál, MarilynManson, Ákos, LimpBizkit, Kilakoltatás, Otthonvédők, MSZP, Fidesz, oktatás, OrbánViktor, DávidIbolya, vízummentesség, drog, jégkorong, Oroszország, Szlovákia, szlovákia, választás, fico, kézilabda, Mocsai,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|