|
Már 4000 cipősdoboznyi ajándék gyűlt össze
XPRT Communication
2010. december 16., csütörtök 12:15
Baptista Szeretetszolgálat több mint száz gyűjtőhelyére folyamatosan érkeznek cégek, magánszemélyek, kisebb közösségek, óvodák, iskolák felajánlásai, a szervezők egészen december 20-ig várják az ajándékokat.
A Nyugati téren alig egy hete felállított óriás cipősdoboz gyűjtőhelyre már több ezer karácsonyi cipősdobozt hoztak az adományozók. A Baptista Szeretetszolgálat több mint száz gyűjtőhelyére folyamatosan érkeznek cégek, magánszemélyek, kisebb közösségek, óvodák, iskolák felajánlásai. Keleti Andrea táncművész is csatlakozott a jótékonysági akcióhoz és személyesen adta át a gyerekeivel közösen összeállított karácsonyi cipősdobozt, mely pénteken szintén útnak indul Erdélybe, Böjte Csaba árváihoz. A szervezők egészen december 20-ig várják az ajándékokat.
Már reggel 10 órától folyamatosan érkeznek az ajándékok az egyik legforgalmasabb cipősdoboz gyűjtőhelyhez, a Nyugati pályaudvarnál lévő bevásárlóközpont előtt felállított óriás cipősdobozhoz. Keleti Andrea táncművész személyesen hozta el a családjával közösen összeállított ajándékokat. A népszerű előadóművész elmondta, hogy fontosnak tarja, hogy gyermekei megérezzék az ajándékozás és a rászorulók segítésének örömét. A közösen vásárolt ajándékok mellé 5 éves kisfia kedvenc búgócsigáját, míg 10 éves kislánya plüssállatát csomagolta be a cipősdobozba.
A Baptista Szeretetszolgálat Cipősdoboz akciójának keretében idén 30 ezer rászoruló gyermeknek szeretne ajándékot adni. December 17-én pénteken 2500 ajándék indul Erdélybe, Böjte Csaba árváihoz. Emellett a vörösiszap-katasztrófa és az árvíz károsultjai is több száz ajándékcsomagot kapnak. A Cipősdoboz akciót idén Ákos december 16-án a Budapest Sportarénában tartandó jótékonysági koncertje is segíti, melyre néhány ezer forintos adományért cserébe még lehet meghívót igényelni holnap a helyszínen, vagy a ciposdobozkoncert.hu oldalon. Az esemény fővédnöke: Schmitt Pálné Makray Katalin.
Baptista Szeretetszolgálat ebben az évben újra meghirdette karácsonyi akcióját, a Cipősdoboz Akciót, amely az Operation Christmas Child néven futó nemzetközi mozgalom ötlete alapján született. E mozgalom alapgondolata szerint gyermekek vagy egész családok készítenek ajándékot rászoruló gyermekeknek. Az ajándékok csomagolására szolgáló, színes csomagolópapírba öltöztetett cipősdobozok ma már nem csak sok millió nehéz sorsú gyermek örömét, hanem a szeretet és együttérzés jelképét jelentik szerte a világon. 2004-ben mintegy 6 millió csomag került szétosztásra a világ 95 országában, és ebben az évben Magyarországon is legalább 30 ezer gyermek megajándékozása a cél!
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
tea, arany, luxus, nőnap, ajándék, londoni olimpia, szuvenír, ázsia, gyártás, valentinnapipasik, ajandekpasik, csajokakvalentin, Tunyogi Bernadett, jubileumi, nagykoncert, adótartozás, NAV, szarvasok, lefoglalás, VV Annamari, szerelem, párkapcsolat, VV5, Déva, árvák, optikus, szemüveg, carsandgirls, autók, naptár, letölthető, nők, Király L. Norbi, karácsony, ajándékok, menyasszony, Mikulásgyár, adakozás, cipősdoboz, Gyurcsány Ferenc, MikulásGyár, ünneplés, Lilu, Wolf Kati, Madarász utca, kórház, Ördög Nóra, Vastag Tamás, Szulák Andrea, DJ Dominique, jessica, biel, Adventi Hangverseny, Vásáry André, Vöröskereszt, VJ Marci, Viva Tv, Télapó, Lipcsei Betta, Miss Universe, szépségkirálynő, Vastag Csaba, X-Faktor, ünnep, Adventi hangverseny, belépőjegy, Dér Heni, Vajdaság, állatkínzás, Szulák Andre, télapó, Polgár Judit, windows, rendszer, iskola, Ada, szilveszter, Timó,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|