Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Már 70 a halottak száma
mti
2010. május 28., péntek 12:39
Egyesek szerint pokolgép, mások szerint sínrongálás okozta a tragédiát

Szabotázsakció okozta a pénteki kelet-indiai vonatbalesetet, az indiai média szerint a halálos áldozatok száma már meghaladja a hetvenet. A PTI indiai hírügynökség szerint legkevesebb 71 halottja van a szabotázsakciónak, és 120-an megsebesültek. Az indiai vasúttársaság vezérigazgatója szerint a személyszállító vonaton pokolgép robbant föl, mások viszont azt állítják, hogy a síneket rongálták meg, és az okozta a tragédiát. A szerelvény 13 kocsija a másik sínpárra zuhant, ahol egy szemből érkező tehervonat belerohant. Három óra is eltelt, mire a mentőalakulatok a helyszínre érkeztek, hogy kisegítsék a sebesülteket a roncshalmazból. A tragédia után közel tíz órával a vasúti rendészet emberei katonákkal együtt még mindig ezen fáradoztak: hegesztőlámpák és sodronykötelek segítségével próbálták elérni a roncsok között rekedt tucatnyi utast.

Feltételezések szerint szélsőbaloldali lázadók követték el a támadást a vonat ellen. Egy nyugat-bengáli vezető szerint a helyszínen plakátokat találtak, amelyeken a maoistákhoz közel álló egyik szervezet vállalta magára a szabotázsakciót. A merénylet Nyugat-Bengál szövetségi állam területén történt, olyan körzetben, amely köztudottan a maoista lázadók fellegvára. A helyszínre siető vasúti közlekedési miniszter elmondta, hogy a lázadók gyakran veszik célba a vasutakat. Emiatt a térségben a vonatoknak kisebb sebességgel kell közlekedniük, és a vezetőknek figyelniük kell, nincsenek-e pokolgépek a sínek mentén. A maoista lázadók több mint harminc éve küzdenek terrorista módszerekkel földért, munkáért, a földművesek és általában a szegények jogaiért India számos térségében. A szélsőbaloldali alakulatok az újdelhi belügyminisztérium adatai szerint a 28 indiai szövetségi államból húszban vannak jelen, és mintegy 10-20 ezerre tehető harcosaik száma. Több ezer ember halálát okozták csak az utóbbi néhány évben.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!


kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier