|
|
![]() |
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Már a Google térképen is tervezhetünk útvonalat
NapiászOnline/Herk Edina 2011. június 30., csütörtök 17:12
A Google és a Budapesti Közlekedési Központ együttműködésével mától bárki elérheti a Google Transit elnevezésű alkalmazást. Az eddig is létező gyalogos és autós útmutatás mellett mostantól a BKV járatainak információiról is tájékozódhatunk.
A Google térkép beindulása jelentős mérföldkő a budapesti tömegközeledésben. Heal Edina, a Google Magyarország vezetője elmondta: „Ez az alkalmazás már több mint 400 városban elérhető.” Az ötlet 2005-ben kezdett kibontakozni, először Amerikában, New York városában. Az egyik legfontosabb célja, hogy az emberek minél egyszerűbben és könnyebben tájékozódhassanak és jussanak el egyik pontból a másikba Budapesten. A másik fontos célkitűzés az, hogy az embereket a tömegközlekedés irányába tereljék, ugyanis nagy figyelmet szentelnek a környezetvédelemnek: „A tömegközlekedés legfontosabb tulajdonsága, hogy az autóknál sokkal zöldebb. Reméljük, hozzájárulunk ahhoz, hogy a budapesti emberek kiszálljanak az autóikból. Örömünkre szolgál, hogy a BKK-val együttműködve sikerült Budapesten is elindítanunk ezt a szolgáltatást.” – mondta Heal Edina. „Vannak sok-sok évtizedes autóbuszaink, villamosaink.” – ismert el Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója, majd hozzátette, hogy ennek ellenére a tömegközlekedés nem ósdi. Az útvonal tervezőben nem csak a lehetséges útvonalak érhetők el, hanem például a regisztrált hotelek, éttermek és színházak is. Ennek az alkalmazásnak a létrehozása nem került pénzbe sem a budapesti embereknek, sem pedig a BKV-nak. Továbbá hasznos tulajdonsága még, hogy nem csak a Google-n keresztül érhető el a program, hanem a piacon kapható okos telefonokról is, ezekről a készülékekről a város bármely pontján meg tudjuk tervezni utunk további részét. Vitézy Dávid elmondta: „Menetrend adatbázis áll rendelkezésünkre, melyet folyamatosan frissítünk.” Az elérhető adatok nem csak a város lakóinak, hanem a külföldről érkező turisták számára is hasznos, akik nagy valószínűséggel nem ismerik a várost, a környéket. Miért pont a Google? A BKV honlapján évek óta megtalálható az útvonal tervezés funkciója, ez természetesen továbbra is megmarad. Koblinger Egmont, szoftver-mérnök arra a kérdésünkre, hogy a Google Transit a vidéki városokban is elérhető lesz e, annyit mondott:
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
Facebbok, elérhetetlen, összeomlott, számítógép, iphone, ipad, facebook, mark zuckerberg, android, adatlopás, játékprogram, csalás, mobiltelefon, daniel, craig, egyetem, rangsor, youtube, átalakítás, Google, személyre szabható, navigáció, okostelefon, közösségi oldal, microsoft, ufo, gobi sivatag, találgatás, Crome, Internet Explorer, technika, internet, böngésző, chrome, explorer, okostelefon, vírusok, üzlet, vélemény, Facebook, közösségiportál, Street View, fotó, keresés, új felület, google, újdonság, IP cím, elfogynak, kód, google maps, mult, terkep, hajdú péter.sarka kata, iratok, külföld, fejlesztés, bankkártya, audi, auto, sportback, titanic, roncsok, feltérképezés,
|
|