|
Marad Dávid Ibolya és Herényi Károly mentelmi joga
MTI
2009. oktober 13., kedd 11:42
Az Országgyűlés mentelmi bizottsága keddi ülésén nem javasolta a parlamentnek, hogy függessze fel Dávid Ibolya és Herényi Károly mentelmi jogát - jelentette be Géczi József Alajos, a bizottság szocialista elnöke az ülés után újságíróknak.
Négy képviselő szavazott a mentelmi jog felfüggesztése mellett és négy képviselő ellene. Az ülésen nem vett részt a bizottság tagjai közül Bőhm András SZDSZ-es képviselő és Dávid Ibolya MDF-es politikus. Elment viszont a tanácskozásra Herényi Károly, aki az újságíróknak annyit mondott: igazságos döntésre számít. Géczi József Alajos a döntés indokaként azt mondta: bár kérték, az ügyészség nem adott iratokat arra nézve, hogy mire alapozzák Dávid Ibolyával és Herényi Károllyal szemben a kényszerítés és a személyes adattal való visszaélés bűncselekményének gyanúját. A kényszerítés nagyon súlyos vád, amire két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés szabható ki - tette hozzá. Úgy fogalmazott: a négy nemmel szavazó képviselő szerint "aggályos az egész ügy, túl sok benne a politikai elem". "Az eljárásnak mindenféleképpen vannak koncepciós elemei, lehet, hogy ebben nem az ügyészség a felelős, de ez több, mint egy éve húzódó politikai vita (...)" - mondta a szocialista bizottsági elnök. Arra az újságírói kérdésre, hogy a bizottság többsége azzal vádolja-e az ügyészséget, hogy koncepciós pereket kreál, azt válaszolta: az ügyészséget nem akarja vádolni, de mint mondta, olyan érzésük van, hogy az ügyben túl sok a koncepciós elem. Közölte azt is: ugyan Dávid Ibolya nem tudott jelen lenni az ülésen, de kapott tőle egy jelzést, hogy hozzájárul ügyének tárgyalásához. Újságírói kérdésre közölte: még nincs frakcióálláspont arról, hogyan szavaznak hétfőn, a parlamentben a két képviselő mentelmi ügyében. Hangsúlyozta: a mostani ülésen Herényi Károly nem kérte mentelmi jogának felfüggesztését. Cser-Palkovics András, a bizottság fideszes tagja az ülés után úgy fogalmazott: időhúzás volt a szocialista tagoktól, hogy újabb iratokat kértek be az ügyészségtől. Véleménye szerint sok mindent elárul az ügyről az, hogy a bizottság a júniusi beadványt követően, október közepén döntött. A mentelmi bizottság mai döntésével a bíróság szerepét próbálta eljátszani - jelentette ki. Hozzátette: "az MSZP képviselői megvédték az MDF vezetőit, egyértelművé téve azt, hogy az MSZP és az MDF egymás cinkosai, egymás bűntársai abban, hogy a politikai célokra használták és használják fel a titkosszolgálatokat". A mentelmi bizottság szeptember közepén kért további iratokat a két MDF-es politikus ügyében azért, hogy az ügyészség világítsa meg a gyanúnak azt a részét, amely a kényszerítésre vonatkozik.
Kovács Tamás legfőbb ügyész azonban válaszlevelében továbbra is elhárította, hogy a bizottságnak további iratokat küldjön. Az UD Zrt. ügye tavaly ősszel robban ki. Szeptember 12-én több napilap arról számolt be, hogy a cég ellen előző nap nyomozást indított a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI). Ugyanezen a napon Dávid Ibolya sajtótájékoztatón jelentette be: a birtokába került hangfelvétel szerint több egykori és jelenlegi politikus is érintett lehet az ő személyére vonatkozó adatgyűjtésben. Az MDF elnöke a legfőbb ügyésztől és az NNI-től is soron kívül vizsgálatot kért, amit a Fővárosi Főügyészség később elutasított.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
david, beckham, victoria, madonna, lourdes, vidampark, David Guetta, Bárány Attila, pop-dance, Beckham, Messi, Ronaldo, foci, David Beckham, football, sport, ferrer, djokovic, tenisz, győzelem, Dzsudzsák, Mahacskala, rangsor, C. Ronaldo, David Villa, műtét, operáció, sípcsonttörés, Zodiákus, Zodiac, sorozatgyilkos, gyilkosság, Manchester city, Arsenal, Premier League, szövetségi kapitány, távozás, spanyol, argentín, Steiner kristóf, kabbala, Alexandra Pódium, duchovny, Manchester City, Manchester United, Bajnokok Ligája, hasselhoff, Los Angeles Galaxy, támadás, felrúgta, sport, Barcelona, lady, gaga, marihuána, kábítószer, Kispest, NNI, Ferrer, Djokovic, Murray, ATP-Vb, MLS, Houston Dynamo, Galaxy, Keane, eva, 37 százalék, Fidesz, Dávid ferenc, Achilles-ín, sérülés, Queens Park Ranger, David Backham, Tony Fernandes,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|