Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Maradnak a delegáltak a BKV igazgatótanácsában és felügyelőbizottságában
MTI
2009. oktober 13., kedd 08:17
Maradnak a jelenlegi delegáltak a BKV igazgatótanácsában és felügyelőbizottságában, a Fővárosi Közgyűlés ugyanis hétfő esti ülésén elnapolta a visszahívásra vonatkozó javaslatot. Horváth Csaba főpolgármester-helyettes előterjesztésében konkrét személycserékre tett javaslatot, de úgy tudni, a zárt ülésen nem volt egyetértés a koalíciós pártok között sem.

Ugyancsak lekerült a napirendről az a javaslat, amelyet az úgynevezett "négyek" - két SZDSZ-es és két MDF-es képviselő - terjesztettek elő a terézvárosi csendrendelet kapcsán. Ebben azt javasolták, hogy a közgyűlés forduljon az Alkotmánybírósághoz a kerületi rendelet visszavonása érdekében, szerintük ugyanis sérti a főváros, a vállalkozók és a lakók érdekeit is. A testület megszavazta viszont azt a javaslatot, hogy az eredeti tervek szerint, a déli kerékpársáv kialakításával együtt újítsák fel a Margit hidat. Ugyancsak elfogadták, hogy 2010. január 1. és április 30., valamint augusztus 31. és október 30. között az oktatási, illetve a kulturális bizottság hatáskörébe kerüljön, hogy az iskolákban vagy kulturális intézményekben milyen politikai jellegű rendezvényt lehet tartani. Az indoklás szerint ezzel mentesítik az intézmények vezetőit attól, hogy engedélyükkel vagy tiltásukkal politikai bélyeget kapjanak.

Az előterjesztés szerint a beruházás költségkeretében jelenleg 2 milliárd forinttal több van, mint amennyit a tervek szerint felhasználnának, az ellenzéki párt ezt az összeget szerette volna visszajuttatni az önkormányzat költségvetési keretébe. Szintén leszavazták azt a fideszes javaslatot, amely szerint a BKV-t érintő szabálytalanságok kivizsgálására bizottságot állítottak volna fel. A testületnek 60 napja lett volna a visszásságok kivizsgálására. Ebben 3 fideszes, 3 MSZP-s, 2 SZDSZ-es, 1 MDF-es és 1 KDNP-s delegált vett volna részt.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier