Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Meg kell akadályozni, hogy a drog tovább gyilkoljon
MTI / OS
2008. augusztus 06., szerda 08:25
A Gyurcsány-kormány évek óta megnyugtató nyilatkozatokat bocsát ki arról, hogy csökken a drogfogyasztás, vagy legalábbis az nem terjedt tovább. Az élet most kegyetlenül rácáfolt ezekre a hazugságokra, mert Magyarországon példátlan módon sorozatban vesztették életüket drogfogyasztók.

Fiatal életek vesznek el, egész családok mennek tönkre a drog pusztító hatására. 
Különösen szomorú, hogy közismertek azok a szórakozóhelyek, ahol rendszeresen az ott megjelenő fiataloknak különböző drogokat árusítanak. A drog hatása alatt álló fiatalok autóba ülnek, és igen gyakran súlyos balesetet szenvednek.
A rendőrség ismeri ezeket a szórakozóhelyeket, fellépésének azonban korlátot szab az a körülmény, hogy szűkös költségvetési forrásuk nem engedi meg szélesebb körben lefolytatni a szükséges tesztvizsgálatokat. 
A kormányt terheli azért a felelősség, hogy a bűnüldöző szervek törvényes kötelezettségeiknek nem tudnak eleget tenni, a tapasztalatok szerint egy idő után már nem is törekednek erre, mert jó előre látják fellépésük hatástalanságát.
    

A törvény teljes szigorával kell fellépni a drogterjesztőkkel szemben. Nincs helye a liberálisnak mondott jogalkalmazási gyakorlatnak, a bűnelkövetőknek tetteikért felelniük kell.
A bűnüldöző szervezeteknek minden segítséget meg kell adni annak érdekében, hogy törvényes feladatukat a lehető legjobban el tudják látni. 
A törvényhozásnak meg kell teremtenie annak a feltételét, hogy Magyarországon semmilyen szervezet ne folytathasson propaganda-tevékenységet a drogfogyasztás érdekében. 
További valótlan, hazug kormányzati politika nem leplezheti el a kialakult súlyos helyzetet.

Budapest, 2008. augusztus 5.


Dr. Turi-Kovács Béla
a KPE-KPSZ elnöke

Kiadó: Kisgazda Polgári Egyesület

fotó: tagok.hotdog.hu

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier