Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Megérkezett a fővárosi koalíciót felmondó levél Demszkyhez
MTI
2009. oktober 20., kedd 14:45
Megérkezett a fővárosi MSZP-SZDSZ-koalíciót felmondó hivatalos tájékoztató levél Demszky Gábor főpolgármesterhez. Burány Sándor, az MSZP budapesti elnöke a szakítást egyebek mellett azzal indokolta, hogy két liberális képviselő kilépett a frakcióból, és így megszűnt a koalíciós többség a közgyűlésben - tudta meg az MTI kedden.

A koalíciót felmondó levéllel egy időben, hétfőn kapta meg Demszky Gábor (SZDSZ) főpolgármester két szocialista helyettese, Horváth Csaba és Hagyó Miklós lemondását is. A két szocialista városházi politikus november 20-án távozik posztjáról, addig adják át a folyamatban lévő ügyeket a főpolgármesternek. Burány Sándor levelében úgy fogalmazott, hogy maguk is sajnálattal vették tudomásul a koalíciós szerződés "megszűnését". Ezzel összefüggésben utalt arra, hogy két SZDSZ-es képviselő (Lakos Imre és Bőhm András) "alternatív szövetséget" hozott létre a közgyűlésben két, az MDF frakcióban ülő, ám független képviselővel, Hock Zoltánnal és Katona Kálmánnal. Burány Sándor szerint azzal, hogy a két liberális politikus a "fővárosi négyekhez" tartozik, az SZDSZ frakciójából "kiléptek", így "a közgyűlési többség eltűnt".  Az MSZP budapesti elnöke levelében sérelmezte azt is, hogy az október 12-ei közgyűlési napon Demszky Gábor és a Fidesz-KDNP frakciószövetség "olyan kezdeményezés elhalasztását vitte véghez", amelynek keresztülvitelében előzetesen egyetértettek. Mint írta, ez a kezdeményezés a főváros gazdálkodásának átláthatóságát szolgálta volna.

Hozzátette: a kialakult helyzetet az MSZP országos elnöksége és a budapesti párttanács is megtárgyalta, és egyetértettek abban, hogy "ezen az úton, ebben a formában ne menjünk tovább". Burány Sándor levelében ugyanakkor jelezte, hogy a Budapest-szerződésben megfogalmazott célokért tovább kívánnak dolgozni. A város érdekében hajlandóak együttműködni a koalíció felbomlása után is - tette hozzá.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier