Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Mégis csírák okozhatják a hasmenésjárványt
MTI
2011. június 10., péntek 15:26
A pünkösdi ünnepek előtt némelyest fellégezhet Németország: a hatóságok péntek délelőtt hivatalosan megerősítették, hogy csökkent a hasmenésjárvány terjedése. Ennek nyomán úgy döntöttek, hogy ismét zöld jelzést adnak az észak-németországi uborka, paradicsom és saláta fogyasztásához.

A fertőzés terjedéséért az említett nyers zöldségek mellett felelősnek tartott növényi csírák fogyasztását azonban továbbra sem ajánlják. A hatóságok ugyanis arra a következtetésre jutottak, hogy az alsó-szászországi Uelzen körzetében lévő biokertészetben termesztett csíra több fertőzéses megbetegedést okozott.

 Pénteken megerősítették azt is, hogy a járvány már 30 halálos áldozatot követelt. A betegek közül változatlanul több mint 700-an vannak életveszélyben, esetükben fellépett az úgynevezett a hemolitikus urémiás szindróma (HUS), ami súlyos vérszegénységet és veseelégtelenséget jelent. A veszélyes és rendkívül agresszív baktérium több beteg esetében súlyos idegrendszeri károsodást is okozott. Reinhard Burger, a  Robert Koch országos járványügyi intézet vezetője pénteken jelentette be, hogy az uborka, a paradicsom és a saláta fogyasztásának közvetett "zárlatát" feloldották. Ez azonban nem vonatkozik a  növényi csírákra. Az intézet vezetője utalt arra: a bienenbütteli üzemben termesztett csíra értékesítési útját követve, illetve a fertőzött személyeket kikérdezve arra a megalapozott következtetésre jutottak, hogy a járvány terjedéséért nagy valószínűség szerint növényi csírák felelősek. Az illetékesek több mint 100 fertőzött beteggel konzultáltak, és közülük mintegy húsz a megelőző napokban csírát fogyasztott.

Az intézetvezető azt azonban elismerte, hogy mindezt laboratóriumi vizsgálattal - közvetlenül - nem sikerült bizonyítani. Burger egyúttal hangsúlyozta, hogy minden tekintetben továbbra is nagyfokú elővigyázatosságra, illetve a higiéniai szabályok fokozott betartására van szükség. "A járvány még nem ért véget" - fogalmazott a Robert Koch intézet vezetője. A németországi gazdák szövetsége üdvözölte, hogy az uborka, a paradicsom és a saláta immár nem szerepel a fogyasztásra nem ajánlott élelmiszerek listáján. Az első gyorsfelmérés szerint azonban az emberek többsége azon a véleményen van: néhány napot inkább még vár, mielőtt újból minden aggodalom nélkül hódol korábbi étkezési szokásainak.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier