|
Megkezdődött a budapesti aluljárók felújítása
MTI
2009. augusztus 04., kedd 13:55
Az Örs vezér téri és a Boráros téri aluljáró felújításával megkezdődött Budapesten az aluljárók rekonstrukciója - közölte a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. kedden az MTI-vel.
Az állapotjavító program keretében az Örs vezér terén új gránitlapokat kaptak a metró és HÉV végállomásához vezető lépcsősorok, és új márványburkolat került az oldalfalakra. Kicserélték a vízelvezető rácsokat, a gyalogosokat pedig új közlekedési táblák segítik az eligazodásban - olvasható az FKF közleményében. A Boráros téren kicserélték a nagykörút alatti villamosvágányok csatornáit, a padlóburkolat javítása is nagy részben elkészült, az aluljáró oszlopait és homlokzatát pedig újrafestették. Az Örs vezér tere felújítása 70 millió, a Boráros téri aluljáróé pedig 17 millió forintba kerül, átadásuk augusztus végén várható.
A július közepén megkezdett program keretében 2012-ig 35 aluljárót újítanak fel, és térfigyelő kamerákat is telepítenek. A felújítandók között van többek között a Blaha Lujza téren, a Ferenciek terén, az Astorián, a Kálvin téren, a Nagyvárad téren, a Flórián téren, valamint a Margit híd és a Lánchíd budai hídfőjénél lévő aluljáró is.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
hideg, fagy, tél, BKV, 3-as metró, felújítás, sebességkorlátozás, gyerekprostik, kiskkorukprostik, Bede Róbert, Tv Paprika, Receptdaráló, Pick Szeged, Csurgó, férfi kézilabda, expressz, internet, csalás, xbox 360, átverés, neonáci, Normafa, demonstáció, becsület napja, Geréb Ágnes, fogház, letöltendő, jogerős, otthonszülés, levegő, szmog, figyelmeztetés, Chris Rea, fellépés, Budapest, február, Sportaréna, kórház, bezárás, budapest, malév, légitársaság, felélesztés, Göncz Árpád, kilencvenéves, szerenád, születésnap, Kocsis Sándor, Aranycsapat, magyar, foci, Berki Krisztián, gázolás, cserbenhagyás, nyomozás, Összefogás, Caramel, Király Viktor, Szikora, szmogriadó, tarlós istván, BKK, rémhír, drágulás, bérlet, nyugdíjas, tanuló, Tunyogi Bernadett, jubileumi, nagykoncert, miskolc, gyalog, éhségmenet, munkanélküliség, tüntetés, Story, ötcsillagos, díj, Tóth Gabi, Gundel Takács, cselgáncs, MALÉV, olimpia, tűzcsap, trolibusz, XIII, Dráva utca, ütközés, rogán antal, bkv, csőd,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|