|
Megkezdődött a magyar vakcina exportja
MTI
2009. december 18., péntek 13:43
Németh Zsolt elmondta, hogy a kormányzati megállapodás szerint az utolsó darabig legyártották a 6 millió adag pandémiás oltóanyagot, így szabaddá vált az út a külföldi értékesítés előtt.
Hozzátette: legalább 60-80 ország érdeklődik a Pilisborosjenőn előállított oltóanyag iránt, s legalább ötvenszer annyi vakcinát adhatnának el külföldön, mint amennyit a kapacitásuk "elbír". Arra a kérdésre, hogy mikor indították útnak az első, határon túlra menő szállítmányt, s jelenleg hány országnak adnak el az újinfluenza elleni vakcinából, Németh Zsolt nem kívánt pontosan válaszolni, csak annyit árult el: december eleje óta exportálnak. A külföldi partnerekről üzleti érdekre hivatkozva nem beszélt, ám megismételte korábbi nyilatkozatának azon részletét, miszerint csakis az Európai Unión kívüli célpontok jöhetnek szóba (leginkább a harmadik világ).
A szóvivő kifejtette: míg Magyarországon egy-egy dózis, H1N1 vírus elleni vakcináért 4 eurót kapott az Omninvest, addig külföldön ennek az árnak a többszörösét fizetik, ami nemcsak anyagi, hanem erkölcsi elismerése is a magyar oltóanyagnak. Németh Zsolt közlése szerint a vakcina exportbevételeiről mindenki pontosabb képet kaphat a negyedév végén, amikor nyilvánosságra kerül, hogy az Omninvest milyen összeget utal át a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH) számlájára. Mivel az államtól 2 milliárd forintot kaptak kutatás-fejlesztés céljára, a megállapodás szerint akkor, ha technológiát vagy készterméket adnak el külföldre, a bevétel 10 százalékát az NKTH-nak kell átutalniuk - fűzte hozzá a szóvivő.
Az Omninvest már korábban leállt a szezonális influenza elleni vakcina gyártásával, miután teljesítette az 1 millió 700 ezer adagos állami megrendelést (ebből 1 millió 300 ezer ampullát térítésmentesen használtak fel az orvosok, a többi patikai forgalomba került). Ez egyben azt is jelenti, hogy a "hagyományos" influenza elleni oltóanyag exportját is leállították, s megkezdték a felkészülést a következő szezonban alkalmazható szezonális vakcina gyártására - közölte Németh Zsolt.
 |
 |
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
ÁNTSZ, influenza, vakcina, influenza, baktérium, oltás, vírus, szervezet, ellenszer, felfedezés, gyógyszer, vakcina, h1n1, kockázat, antsz, betegség, halál, beteg, kórház, zimány, hipochonder, H1N1, oltóanyag, adócsalás, omnives, plasztika, sertésinfluenza, járvány, terry, black, nemedi, mari, manipuláció, voksan, virag, robert, pattinson, twilight, hien, kismama, virus, bkv, igazgato, lelegezteogep, érszűkület, kuruzslás, Horváth István,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|