Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Megkezdődött az MDF országos gyűlése
MTI
2009. június 20., szombat 11:07
Megkezdődött szombat délelőtt Budapesten a Magyar Demokrata Fórum (MDF) országos gyűlése, melyen Dávid Ibolya elnök és a párt elnöksége bizalmat kér a küldöttektől. Az MTI által korábban megkérdezett megyei vezetők többsége úgy nyilatkozott: támogatják, hogy Dávid Ibolya maradjon a párt elnöke, és megerősítik az elnökséget is. Eljött a gyűlésre Bokros Lajos, az MDF európai parlamenti képviselője, és Habsburg György volt EP-képviselőjelölt is.

Az MDF országos gyűlése előtt országos választmányi ülést is tartott a párt elnöksége, ahol az MTI információi szerint arról döntöttek, hogy az Ifjúsági Demokrata Fórum (IDF) delegáltjai a jövőben nem kapnak szavazati jogot a párt megyei szervezeteiben.

Herényi Károly, bár az újságírók több kérdést is feltettek neki, nem nyilatkozott.

Makay Zsolt, az MDF országos választmányának elnöke az MTI-nek korábban elmondta: az országos gyűlésen a bizalmi szavazás mellett szó lesz a párt felkészüléséről a következő országgyűlési választásra, és két elnökségi tagot is választanak a pártból kizárt Hock Zoltán és Pettkó András helyére.

 

A gyűlés kezdete előtt Pettkó András közölte: azzal a kéréssel fordult az országos gyűléshez, hogy vegye napirendre a párttagságukat törölt három képviselő, Hock Zoltán, Katona Kálmán és az ő ügyét. Mint mondta, nem kaptak meghívót arra az országos választmányi ülésre, ahol törölték párttagságukat, ezért nem tudták kifejteni nézeteiket. A három politikusnak azzal az indokkal törölték a párttagságát, hogy nem támogatták az MDF parlamenti frakciójának megalakítását. Sem Katona Kálmán, sem Hock Zoltán nem jött el az országos gyűlésre. Katona Kálmán korábban az MTI-nek azt mondta: nem megy el a gyűlésre, mert még vendégként sem vehet részt rajta.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier