Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Mégsem lőttek a romák házára
police.hu
2010. július 05., hétfő 12:35
Három lövést adtak le vasárnap éjszaka a Borsod megyei Olaszliszka egyik romák lakta házára - szóltak korábban a hírek. Most azonban kiderült: nem dörrentek lövések.

A rendőrségi vizsgálatok alapján kijelenthető, hogy nem lőttek rá egyetlen olaszliszkai házra sem június 5-én hajnalban! A Sárospataki Rendőrkapitányság ügyeletére június 5-én hajnali 4.35-órakor érkezett bejelentést követően a rendőrség öt percen belül megkezdte a körülmények kivizsgálását. A 29 éves családanya többek között elmondta, hogy 02.30- órakor nagy durranásokra ébredt, és azt vélelmezte, hogy rálőttek a házára. A lakásban tartózkodó gyermeke úgy jellemezte a hangot, hogy olyan volt, mint amikor a motorosok indítják a motort és az durran.

A széles körű és részletes adat- információgyűjtés, illetve a tanúmeghallgatások azonban nem támasztották alá a bejelentés valódiságát. A meghallgatott szomszédok közül senki nem hallott durranásokat, volt akit hosszas kopogtatás után a rendőrök ébresztettek fel. Az egyik szomszéd azt említette példaként, hogy amikor a folyó túloldalán vadászatok folynak onnan is hallják a lövéseket. Most azonban semmi ilyen nem történt.
A nyomok kutatása során a lakóház falán, ablakán, a tetőn, a redőnyökön semmiféle friss fizikai sérülés nem volt fellelhető. A ház közelében lábnyomokat, keréknyomokat nem találtak.

A Sárospataki Rendőrkapitányság nyomozói a helyszínmegtekintés során bűncselekmény gyanújára utaló körülményt nem tapasztaltak. A mindenre kiterjedő vizsgálata alapján tehát kijelenthető, hogy nem merült fel bűncselekmény gyanúja, azaz a bejelentő által tett eseményt nem támasztotta alá semmilyen tény, adat vagy információ.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!


kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier