Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Megszabadul magasan dúsított uránkészletétől Ukrajna
FH
2010. április 13., kedd 10:41
A Fehér Ház hétfői bejelentése szerint Ukrajna úgy döntött, hogy megszabadul a magasan dúsított teljes uránkészletétől 2012-ig. Robert Gibbs, a Fehér Ház szóvivője azt mondta, hogy Ukrajna irányadó döntést hozott, és a választott időpont szimbolikus, hiszen 2012-ben lesz a következő nukleáris csúcs.

Az amerikai fővárosban kedden kezdődik a kétnapos nukleáris biztonsági csúcstalálkozó, amelyre 47 állam vezetője kapott meghívást. Barack Obama amerikai elnök a tanácskozás résztvevőitől azt kérte, hogy határozottabban lépjenek fel a nukleáris anyagok illegális kereskedelme ellen.

Washington az illegális kereskedőkel szembeni kemény fellépést, szélesebb nemzetközi együttműködést és a nukleáris anyagok jobb nyilvántartását szorgalmazza. A konferencia célja azoknak a lehetőségeknek a megvitatása, hogyan miként kutathatók fel azok a csempészett anyagok, amelyek felhasználhatók atomfegyver gyártásához.

A találkozón az EU és az ENSZ képviselőin kívül egyebek mellett részt vesznek Kína, India, Pakisztán és Oroszország vezetői. A résztvevő országok többsége nem atomhatalom, ilyen Németország, Jordánia, Csehország, Lengyelország, Japán, Kazahsztán, Mexikó, Szaúd-Arábia, Svájc, Dél-Afrika, Törökország és Ukrajna. Izrael részéről Benjámin Netanyahu miniszterelnök utazik az amerikai fővárosba, de a Fehér Ház nem erősítette meg, hogy Obama őt is fogadná különtalálkozón.

Gordon Brown brit miniszterelnök viszont nem megy el az amerikai fővárosba, a brit választási kampány miatt távol marad. Bár az iráni nukleáris program hivatalosan nem szerepel a washingtoni konferencia napirendjén, amerikai kormánytisztviselők szerint a találkozót időszerűvé teszi, hogy Teherán atomfegyver előállítására, a nemzetközi közösség pedig ennek megakadályozására törekszik.

Robert Gibbs azután tett bejelentést Ukrajnával kapcsolatban, hogy Obama tárgyalt Viktor Janukovics ukrán államfővel. A Fehér Ház szóvivője azt mondta, hogy az Egyesült Államok segíteni fog pénzügyileg és technikai szaktudással Ukrajnának a dúsított urániumkészlet felszámolásában.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!


kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier