|
Megszüntette az NHH a RiseFM adását
MTI
2009. augusztus 27., csütörtök 13:06
Megszüntette csütörtökön délelőtt az Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) a RiseFM rádió budapesti citadellai adását - értesült az MTI.
A RiseFM az MTI érdeklődésére közölte, "az adás átmenetileg szünetel, s a kérdéses jogi ügyek rendezése után folytatódik". Az NHH a hét elején közölte, hogy napokon belül kéri a rendőrség segítségét ahhoz, hogy az engedéllyel nem rendelkező RiseFM rádió adását beszüntettethesse. A hatóság emberei korábban már megpróbáltak érvényt szerezni az adást megszüntető jogerős döntésnek, ám a rádió emberei megakadályozták őket abban, hogy a területre belépjenek, s ezt megtegyék. Az ügy hátteréhez hozzátartozik, hogy a budapesti 88.1 frekvencián két adó szólt, a Rádió Infórum Kft. által működtetett PontFM és a RiseFM, ám engedélye csak az előbbinek volt. Márton György korábban az MTI-nek elmondta, mivel a jogerős rádióengedély nem a RiseFM Kft. nevére szól, a rádió törvénytelenül működik és el kell hallgatnia. Mivel ez nem történt meg, a hatóságnak a rendőrség segítségét is igénybe véve kellett kikényszerítenie a jogkövető magatartást a RiseFM részéről. A Rónai Egon és az EGOPRESS Kulturális Szolgáltató Kft. tulajdonában lévő Rádió Infórum Kft.-t (PontFM), mint a 88.1-es frekvencián műsort közvetíteni és készíteni jogosult céget tavalyi év végén adták el tulajdonosai a RiseFM Kft.-nek. Később a felek között jogvita alakult ki, aminek végén a korábbi eladók, élve visszavásárlási jogukkal, visszavették a céget. Ezt az MTI információi szerint a fővárosi Cégbíróság május közepén jogerősen be is jegyezte, s ezzel a RiseFM tulajdonosai elvesztették a jogukat a megvásárolt cég és frekvenciahasználat felett. Az ezt követő eljárásban az NHH jogerősen kimondta, hogy újra a régi tulajdonosok dönthetnek a sugárzásról, mivel övék a jogosultság. Papp Gábor, a tulajdonosi jogokat gyakoroló Rónai Egon és az EGOPRESS Kulturális Szolgáltató Kft. jogi képviselője az MTI-nek csütörtökön, a RiseFM lekapcsolását követően elmondta: reméli, megnyugtatóan rendeződött az ügy, hiszen az történt, amire az NHH jogerős határozatában már korábban kötelezte a RiseFM-et. Az üggyel kapcsolatban a RiseFM Kft. az MTI-vel a hét elején közölte, hogy a Fővárosi Bíróság előtt felülvizsgálat iránti kérelmet terjesztettek elő az NHH végzésének hatályon kívül helyezésével kapcsolatban, illetve azért, hogy a hatóságot új eljárásra és új határozat meghozatalára kötelezze a bíróság. A kft. kérte a végrehajtás felfüggesztését is. A RiseFM Kft. egy másik beadványában a Legfőbb Ügyészségénél azt kezdeményezte, hogy a hatóság vonatkozó határozatával szemben emeljen óvást. A RiseFM közölte azt is, hogy a korábban balatoni sugárzású rádió budapesti terjeszkedés céljából vásárolta meg a PontFM rádiót, és ezzel együtt a 88.1-es frekvencia sugárzási jogát. A PontFM akkori tulajdonosa, Rónai Egon és az ő érdekeltségébe tartozó EGOPRESS Kft. azonban állításuk szerint több tíz millió forintos tartozást titkolt el az adásvétel során, ami miatt jelenleg is perben áll a RiseFM Kft.-vel, és a megtévesztéssel okozott eddig közel 100 millió forintos kárt a mai napig sem térítette meg. Szakértői vélemények szerint a RiseFM Kft. nem volt jogalanya az NHH eljárásának, mivel a frekvencia jogosultsággal mindig is a Rádió Infórum Kft. rendelkezett. Ezt a társaságot a RiseFM Kft. pedig éppen azért vette meg, mert szüksége volt a frekvenciára. Miután azonban az a cégbírósági bejegyzés szerint visszakerült eredeti tulajdonosaihoz, Rónai Egon és az EGOPRESS Kulturális Szolgáltató Kft.-hez, úgymond vitte magával a frekvencia jogosultságot is.
Bonyolítja azonban a helyzetet, hogy Rádió Infórum Kft. tulajdonjogát is vitatja a RiseFM Kft., s ez ügyben szintén bírósághoz fordult. Ezzel szemben a 88.1-es frekvencián műsort készíteni jogosult cég tulajdonosának szintén korábbi közlése szerint nincs jogvita az engedéllyel nem rendelkező RiseFM rádiót működtető céggel, mert a hatóságok jogerősen eldöntötték már azt. Papp Gábor, a tulajdonosi jogokat gyakoroló Rónai Egon és az EGOPRESS Kulturális Szolgáltató Kft. jogi képviselője az MTI-nek korábban súlyosan sértőnek nevezte azt az állítást, hogy ügyfelei bárkit is megtévesztettek volna az értékesítés során, s cáfolta, hogy több tízmilliós eltitkolt tartozása lett volna a cégnek.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
rise fm, balaton, party, rádió, müller attila, megszűnik, frekvencia, roxy, Horváth, szilárd, rise, fm, rácz, zsuzsi, timo, risefm, szingli, ada, muller, attila, nite, dj, davis, czanik, balazs, szorcsik, viki, dukai, regina, ortt, nhh, marian cozma, gyilkosság, garázdaság, Navracsics Tibor, Darák Péter, Kúria, Cozma-ügy, Cozma, per, büntetés, lavina, magyarok, hegymászó, Miló Viki, Való Világ, bokszedző, fitness, sopron, Marian Cozma, tárgyalás, ítélethirdetés, Bánovics Marcsi, Czanik Balázs, Mozdulj rá!, Farkasok, AS Roma, Amerika, sport, parlament, reform, politikus, schmitt pál, doktorija, nincs plágium, közt.elnök, marihuána, drog, csempész, tompa, tojás, drága, tyúk, húsvét, határsértők, szeged, hőkamera, Messi, Bayern, Leverkusen, történelem,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|