Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Megtalálták a magyar lány holttestét!
MTI
2010. július 09., péntek 15:38
Megtalálták annak a 16 éves magyar lánynak holttestét a Delaware folyóban, aki egy magyar fiúval együtt eltűnt egy philadelphiai városnéző vízibusz balesetében.

Korábban az amerikai parti őrség csak annyit közölt, hogy talált egy holttestet a Delaware folyóban a szerdai hajószerencsétlenség helyszínétől nem messze. A parti őrség magyar idő szerint pénteken reggel felfüggesztette az eltűnt magyar diákok keresését. A kutatást a szakemberek több mint húsz óra után hagyták abba. Todd Gatlin, a parti őrség kapitánya azt mondta: "nincs esély arra, hogy túlélhették a balesetet." A Marshallton Egyesült Metodista Egyházban csütörtökön virrasztást tartottak a folyóba zuhant két diákért. A diákok az egyház csereprogramja keretében érkeztek az Egyesült Államokba. A baleset helyi idő szerint szerda kora délután történt, amikor a kétéltű busz először kigyulladt, majd összeütközött egy uszállyal a Delaware folyón.

Harmincheten voltak a városnéző járművön. Két magyar diák, egy 16 éves lány és egy 20 éves fiatalember kivételével mindenkit sikerült kimenekíteni az ütközés után. Tizenegy embert kellett kórházba vinni. Közülük ketten vannak még benn: egy 17 éves utast állkapocstöréssel tartottak benn a Hahnemann Egyetemi klinikán, illetve egy kilencéves gyereket még a sokk miatt kezelnek. A többiek sérüléseit ellátták és kiengedték őket.

Közben az egyik szülő arról számolt be, hogy a mosonmagyaróvári diákcsoportot zavarja a rájuk irányuló médiafigyelem. Bella Sándor elmondta, többen is azt kérték, hogy ne keressék, ne zavarják őket ebben a nehéz helyzetben. Nagy István, a város fideszes alpolgármestere közölte: mindenben segítik a szerencsétlenségben érintett családokat; az egyik szülő útlevélkérelmét soron kívül, Budapesten intéztették el, hogy már péntek este kézhez kaphassa okmányait, és mihamarabb kimehessen gyermekéhez. Vértes Árpád, Hévíz polgármestere felajánlotta, hogy a diákok és szüleik a fürdőváros vendégeként pihenjék ki az utóbbi napok fáradalmait.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!


kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier