Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Megválasztották a Költségvetési Tanács tagjait
MTI
2009. február 17., kedd 06:00
Nagy többséggel, ellenszavazat nélkül választotta meg az Országgyűlés hétfőn a Költségvetési Tanács elnökét és tagjait. Kopits Györgyöt a Költségvetési Tanács elnökét 360 igen szavazattal, egy tartózkodással fogadta el a Ház.

Obláth Gábort 359 igen szavazattal, egy tartózkodással fogadták el a képviselők, Török Ádám pedig 361 igen szavazattal, egy tartózkodás mellett kapott bizalmat. A szavazás után a Költségvetési Tanács tagjai letették az esküt. Kopits György és Obláth Gábor a hétfői nappal lemondta az MNB Monetáris Tanácsában betöltött tagságukról, ezzel szüntetve meg az összeférhetetlenséget - jelentette be az elnöklő Lezsák Sándor (Fidesz). A költségvetési tervezést ellenőrző, háromtagú Költségvetési Tanácsot a takarékos állami gazdálkodásról szóló, tavaly novemberben elfogadott törvény hozta létre. A jogszabály szerint a tanács tagjait az Országgyűlés választja kilencéves időtartamra, egy-egy tagját a köztársasági elnök, az Állami Számvevőszék elnöke, illetve a Magyar Nemzeti Bank elnöke jelöli.

A Költségvetési Tanács tagjai közül a köztársasági elnök által jelölt tag vezeti a tanácsot, illetve a tanács titkárságát. A tanács feladata, hogy makrogazdasági előrejelzéseket, a költségvetési adatokra vonatkozó technikai kivetítéseket, a költségvetési tervezéssel, előrejelzéssel és hatásvizsgálattal kapcsolatos módszertani ajánlásokat, becsléseket készítsen mind a benyújtást követően, mind a zárószavazást megelőzően a költségvetési és pótköltségvetési törvényjavaslatokról, valamint minden olyan törvényjavaslatról, amelynek hatása lehet a büdzsére. Az Országgyűlés költségvetési bizottságának múlt csütörtöki ülésén az új testület elnöki posztjára jelölt Kopits György, illetve a tanács tagjainak jelölt Török Ádám és Oblath Gábor is egyhangú támogatást kapott. Nagyon ritka konszenzussal választotta meg az Országgyűlés a Költségvetési Tanács elnökét és tagjait - mondta Sólyom László köztársasági elnök hétfőn a parlamentben a szavazás után. Az államfő emlékeztetett arra: másfél évvel ezelőtt kezdeményezett egy ötpárti tanácskozást, azért, hogy a pártok támogassák a költségvetés korlátok közé szorítását, és egy független, ellenőrző intézmény létrehozását.

Eddigi hozzászólások:
 Dolce - 2009-03-02 16:04:07
  Nyugaton a Költségvetési Tanács véleményezi a pártok kampány során tett ígéreteit. És a pártok programjait. Nyugaton a pártok, egymás mellé teszik a programjaikat, és ezt világosan látják a választók. A választók ez alapján választanak. A pártok kötelesek nyílvánosságra hozni a programjaikat! Tisztelettel: Dolce

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier