|
Megvan a francia diáklány holtteste?
MTI
2009. február 13., péntek 08:00
Elképzelhető, hogy megtalálták a decemberben eltűnt francia diáklány, Ophélie Bretnacher holttestét Budapesten, Csepelen a Dunában csütörtök este - közölte Kormos Endre, a BRFK sajtóügyeletese az MTI-vel.
Budapest főkapitánya szerint az elsődleges adatok nem utalnak bűncselekményre. Az eddigi információk alapján "nem zárható ki", hogy a decemberben eltűnt francia diáklány holttestét találták meg. Délután hat órakor hajósoktól érkezett a vízi rendőrséghez jelzés arról, hogy a Duna XXI. kerületi szakaszán holttestet láttak. Tóth Gábor, Budapest rendőrfőkapitánya a Népszabadság internetes oldala szerint azt mondta, hogy "testalkata és a ruházata alapján nagy valószínűséggel a decemberben nyomtalanul eltűnt Ophélie Aurélie Bretnacher holttestét találták meg". A rendőrfőkapitány szerint az elsődleges adatok nem utalnak bűncselekményre, a holttesten csak az látszik, hogy több mint két hónapot vízben volt. A rendőrség DNS- és szakértői vizsgálatokat kért, tisztázandó az elhunyt személyazonosságát, valamint azt, hogy baleset vagy bűntény áldozata lett-e - írja a nol.hu. Ophélie Bretnacher az Erasmus program keretében érkezett Magyarországra tavaly szeptemberben. A 22 éves lányt utoljára december 4-én éjjel egy szórakozóhelyen látták, ahonnét haza indult. Azóta nem tudnak róla. Kézitáskáját, benne személyazonossági irataival és mobiltelefonjával a Lánchídon találták meg eltűnése éjszakáján. A rendőrség korábbi közlése szerint eltűnésének éjjelén a lány egy Dohány utcai szórakozóhelyen alkoholt fogyasztott, majd nem a megszokott útvonalon indult el hazafelé budai lakásába. A térfigyelő kamerák által rögzített utolsó felvételek, amelyeken látható, éjjel háromnegyed kettőkor készültek a Roosevelt térnél.
Az eljárás során a héttagú nyomozócsoport mintegy negyven embert hallgatott ki. Korábban a dunai vízi rendészet a rajnai csendőrszolgálattal közösen egy nagyteljesítményű szonárral (hangvisszaverődés alapján kereső berendezéssel) átvizsgálta a Duna Lánchíd alatti szakaszát, de holttestet nem talált. Franciaországban a család feljelentése alapján emberrablás gyanújával előzetes bűnügyi eljárás kezdődött. A diáklány keresésében december 18-a óta francia rendőrök is segítenek a magyar hatóságoknak, és - szintén december 18-án - Budapestre érkezett egy francia ügyész is. Közben diáktársai is segítettek a keresésben az interneten, illetve fényképes szórólapokkal Budapesten. A Legfőbb Ügyészség január 23-án emberrablás miatt indított nyomozást. Előzőleg Ophélie Bretnacher szülei panaszt nyújtottak be amiatt, hogy a Fővárosi Főügyészség elutasította a nyomozást. A Legfőbb Ügyészség ugyanakkor hangsúlyozta, döntésük nem azt jelenti, hogy az emberrablás megvalósult volna, hanem azt: teljes bizonyossággal nem állítható, hogy nem történt meg.
 |
 |
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
úszó, debrecen, eb, arany, Kristen Stewart, Cannes, tornacipő, motogp, visszavonulás, prügyi duó, csillag születik, kiesett, federer, madrid, tenisz, történelem, érettségi, 2012, matek, kombinatorika, Armstong, Ironman, éttermek, értékelés, elsők, forma 1, grosjean, olaszország, Koman Vladimir, Monaco, Auchan, Cora, felvásárlás, huguette clark, vagyon, árverés, Varga Norman, London, olimpia, futás, maraton, üzletlánc, match, profi, cba, Orbán Viktor, diplomamunka, megtiltás, szakdolgozat, Tugló, hajléktalan, dózerolás, kilakoltatás, Schmitt Pál, lemondott, doktori, Halle Berry, Olivier Martinez, vőlegény, jegygyűrű, Kecskemét, iskola, molesztálás, tanár, ügyészség, iskolaigazgató, pofozkodás, Kaposvár, vádemelés, gyilkosság, méreg, édesség, diák, rendőrség, mérgezés, paprika spray, iskolás, francia, diáklány, olas, ismerős, Ophélie,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|