Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Megvette az origo az iWiWet
2008. július 01., kedd 06:00
Első olvasásra meghökkentem a hír hallatán, hiszen az iWiW úgy tört be, olyanlátogatottsága lett, amiről más portálok csak álmodnak. Mindenki meghívót küldött és várt, rég nem látott ismerősök borultak egymás nyakába virtuálisan, klubok jöttek létre, volt anyázás és szépelgés.

Semmiben nem hasonlított más oldalak kommunikációjához. Tényleg erőből lehetett szeretni és utálni egyaránt.
A 2002-ben elindított iWiW mára a magyar internet egyik legfontosabb csomópontja, kiemelkedően legnagyobb látogatottságú közösségi oldala lett. Három és fél milliónál több regisztrált felhasználó életének szerves része, vagyis népszerűsége kortól, nemtől, lakóhelytől függetlenül egész Magyarországra kiterjed. Rengetegen vannak azok, akik számára az iWiW az első szolgáltatás, amelyen keresztül rendszeres kapcsolatba kerülnek az internettel. Sokan csak azért lépnek fel a világhálóra, hogy az iWiW révén megerősítsék, továbbfejlesszék személyes kapcsolatrendszerüket, akik pedig korábban is rendelkeztek internet-eléréssel, a szolgáltatás révén válnak napi felhasználókká.
És most jött az origo rátette nagy mancsát. Az Origo Zrt. az IWIW Kft. teljes körű jogutódjaként működik majd, így természetesen annak minden kötelezettségvállalása érvényben marad - mondják.

Szabó Márton, az IWIW Kft. ügyvezető igazgatója a beolvadást követően az [origo] Zrt. külsős, stratégiai tanácsadójaként tevékenykedik tovább, új üzleti területek felkutatásában, termékfejlesztési koncepciók kialakításában, illetve az iWiW platformstratégiájának kidolgozásában és bevezetésében vesz részt. Várady Zsolt, a legnépszerűbb magyar közösségi oldal alapítója, ugyancsak külsős tanácsadóként folytatja munkáját, közösségi és egyéb web 2.0-ás alkalmazások indításában vállal szerepet.
Pénzért bármit: ez alól az alapítók sem kivételek, simán átadták egy multinak - igen, az origo bizony multi, a Magyar Telecom csoporttagja -, amit a semmiből teremtettek.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
Nincs kapcsolódó cikk
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier