|
Melegvád! Tagadja másságát a külügyminiszter
MTI
2010. szeptember 02., csütörtök 09:39
Személyes hangvételű, indulatoktól fűtött nyilatkozatban cáfolta a brit külügyminiszter azokat a híreszteléseket, amelyek szerint homoszexuális kapcsolata lenne egyik tanácsadójával.
A hírbe hozott munkatárs ugyanakkor a pletykák hatására lemondott tisztségéről. A konzervatív párti William Hague-ről és volt tanácsadójáról, Christopher Myersről másfél hete terjednek az interneten és a bulvársajtóban a kettejük kapcsolatát taglaló híresztelések. Ezek alapját az képezi, hogy a 49 éves, 1997 óta nős Hague és a 25 éves Myers a tavaszi választási kampány során esetenként ugyanabban a szállodai szobában lakott. A külügyminiszter végül szerda este - brit politikai elemzők által rendkívülinek nevezett - igen részletes nyilatkozatot adott ki, amelyben "rosszindulatúnak" és "teljesen megalapozatlannak" nevezte a pletykákat. A híresztelésekben felmerült az is, hogy Hague házassága válságba került, de a vezető tory politikus - aki egy időben a párt első számú vezetője és miniszterelnök-jelöltje is volt - ezt is egyértelműen cáfolta, hozzátéve: elegük lett a házasságukról keringő pletykákból, és ezért is teszi közzé ezt a nyilatkozatot.
Közölte: "nagyon boldog házasságban" él feleségével. Hague - a gyermektelenségük okait firtató találgatásokra válaszul - feltárta azt is, hogy hosszú évek óta szeretnének gyermeket, ám próbálkozásaik "nagyon sok nehézségbe" ütköznek; legutóbb éppen idén nyáron kellett átélniük a vetélés traumáját. A külügyminiszter elismerte, hogy jobban meg kellett volna gondolnia, milyen találgatásokra adhat okot az, hogy egyes esetekben munkatársával ugyanabban a szállodai szobában laktak, ám a nyilatkozat szerint ez sem igazolhatja az "ilyen jellegű" állításokat.
Hague közölte: Myers az "igaztalan és rosszindulatú" pletykák nyomán, a családjára nehezedő nyomás hatására bejelentette távozását tanácsadói posztjáról. A miniszter ugyanakkor "abszolút hamisnak" nevezte azokat a felvetéseket is, hogy Myers kettejük "nem helyénvaló" kapcsolatának köszönhette kinevezését. Hague cáfolta, hogy valaha is intim kapcsolata lett volna férfiakkal.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
norvág, mészárlás, martonyi jános, részvét, diplomata, kitüntetés, Líbia, külpolitika, Líbia, Amerika, német, külügyminisztérium, alkotmány, aggodalom, szomália, kalóz, fogság, túsz, libia, malev, repulogep, landol, bamako-rally, autóverseny, biztonság, terror, martonyi, médiatörvény, módosítás, Martonyi, szovivo, brusszel, eu, göncz kinga, népirtás, Külügyminisztérium, egyetemisták, delegáció, románia, oroszország, diplomácia, kiutasítás, botrány, moszkva, füst, diplomaták, államtitikár, izrael, kuligyminiszter, lieberman, bill, hillary, clinton, martha, stewart, kirgiz, allamfo, zavargas, lemondott, robbanas, bomba, metro, halal, vancouver, olimpia, olasz, bamako, rali, kuligyminiszterium, szlovak, nyelvtorveny, fico, toaso, elod, borton, bolivai, kommando, gorbacsov, mtv, dij,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|