|
Mélyponton a hollywoodi mozik
MTI
2012. január 17., kedd 09:19
Mélyponton a mozik látogatottsága Észak-Amerikában. A magas jegyárakkal, és a sztárok vonzerejének megcsappanásával magyarázzák.
A jegybevételeket követő Hollywood.com portál szerint az észak-amerikai mozinézők tavaly összesen 10,22 milliárd dollárt hagytak a jegypénztáraknál, ami az előző évhez képest 3,4 százalékos csökkenést jelez. A közönség létszáma 4,2 százalékkal maradt el a 2010-es adathoz képest: 1,28 milliárd néző ült be a filmekre, ami 4,2 százalékkal kevesebb a 2010-es adatnál, és mint a jelentés rámutatott: 16 éve volt ilyen mélyponton a filmszínházak látogatottsága.
Míg 2010-ben hatalmasat lendített a mozik szekerén James Cameron Avatarja, amely minden idők egyik legsikeresebb produkciójává vált, 2011-ben nem volt ilyen mentőöve Hollywoodnak. A több százmillió dolláros visszaesés a jegyeladások terén mégsem katasztrofális egy olyan léptékű ágazatban, mint a filmgyártás - jegyezte meg a The New York Times e témával foglalkozó elemzése.
A hollywoodi stúdiók forgalmazási vezetői közül sokan gondolják, hogy a szórakozásra fordított összeg egyre apad, különösen a kispénzű fiatalok körében (akik egyébként a filmipar legnagyobb demográfiai csoportját alkotják), túl sok a családi film, ráadásul a sztárok sem csábítanak már annyi embert a moziba, mint régen.
Dan Feldman, a Warner Brothers észak-amerikai forgalmazási elnöke ugyanakkor egy régi igazságra is figyelmeztet: ha jó a film, nagyobb a valószínűsége, hogy beülnek rá az emberek.
A tinédzserek és a húszas éveikben járók - akiket a stúdiók a fiatal nézők táborába sorolnak - azért jó néhány olyan produkciót vittek sikerre, mint a Harry Potter-sorozat befejező része, amely 381 millió dollárral az év legnagyobb észak-amerikai bevételű filmje lett, vagy az éves kasszasikerlista második helyezettje, a Transformers 3. (352 millió dollár) és a harmadik, az Alkonyat - Hajnalhasadás 1. rész (269 millió dollár).
A BoxOffice.com szerkesztője, Phil Contrino szintén a gazdasági helyzetet hibáztatja a mozik üres székeiért: a felnőtteket is szorongatja a gazdaság, ám a tinédzserek helyzete még annál is keservesebb. Mivel nekik kevesebb biztos jövedelmük van, és jobban függenek a Facebookon vagy a Twitteren megjelenő reakcióktól, válogatósak lettek. Ez pedig igazi rémálom azoknak a stúdióknak a számára, amelyek a "legkisebb közös nevezőjű" filmeket nyomják.
Ugyanakkor tavaly az idősebb közönség is számos filmet felkapott: az egyik példa a 25 millió dollárból készült A segítség című polgárjogi dráma, amely végül 169 milliós jegybevételt hozott Észak-Amerikában. De a hasonlóan alacsony, 33 milliós költségű Koszorúslányok című romantikus vígjátékra is ennyiért keltek el a jegyek, és a Másnaposok második része is 255 millió dollárral zárta amerikai és kanadai forgalmazását.
Hollywoodnak komoly fejfájást okozott, hogy míg a családi mozik korábban tuti sikernek számítottak, 2011-ben a mezőny több versenyzője, így a Fox stúdió Rio című animációja vagy a Sony Hupikék törpikék című filmje a nemzetközi bevételek nélkül ugyancsak bajban lett volna a végelszámolásnál. A Karácsony Artúr, a Kung Fu Panda 2. és az Anyát a Marsra sem érdekelt annyi nézőt, mint várták.
Reményre adhat okot, hogy 2012 első negyedének mozis felhozatala sokkal erősebbnek látszik, mint az elsőző év hasonló periódusa. A Warner két folytatással jelentkezik, az Utazás a rejtélyes szigetre 3D című produkcióval és a Titánok harcának újabb részével, a Sony pedig egy nyolcvanas évekbeli krimisorozat filmváltozatában, a 21 Jump Streetben bízik erősen. A Disney a Szépség és a Szörnyeteg 3D-s újraforgalmazásával áll elő, amit a Fox első háromdimenziós Star Wars-filmje, A baljós árnyak követi a mozikban. A Linonsgate a várva várt The Hunger Games című filmjével rukkol elő.
Fellman szerint ezekkel a filmekkel megint erőre kaphat az ágazat.
Mások nem ilyen derűlátók. Roger Ebert tekintélyes amerikai filmkritikus teljes mértékben a mozikra hárította a felelősséget a látogatottság visszaeséséért. "Az amerikaiak éppen úgy szeretik a filmeket, mint ezelőtt. A filmszínházak veszítették el a vonzerejüket" - fogalmazott.
Ebert szerint a mozijegyek túl drágák, egy négytagú család már meggondolja, vajon kiadjon-e ennyi pénzt egy filmre, pedig a mozi azért még mindig olcsóbb szórakozás, mint egy sportesemény, egy koncert vagy egy éttermi vacsora. A háromdimenziós filmekért még többet kell fizetni, ezért fordulhat elő, hogy sokan a szimpla (2D-s) változat mellett döntenek.
A kritikus - akinek eszmefuttatását a Hollywood Reporter online kiadása idézte - emellett a filmkalózkodás súlyos hatását, valamint az online rendelhető filmek kényelmét is megemlítette. Úgy vélte, hogy a házimozizás már sokkal nyugodtabb és zavartalanabb szórakozás, mint a mozi, ahol a közönség megállás nélkül beszél és twitterezik.
 |
 |
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Erdélyi Ferenc, poragmigazgató, Pecsa, channing tatum, white house down, Bosszúállók, Vasember, Amerikai Kapitány, Hulk, Kristen Stewart, Robert Pattinson, Alkonyat, Jaksity Kata, családon belüli erőszak, AVON, Brad Pitt, Angelina Jolie, Scott, Tanácsadó, Kálid Artúr, Kálloy Molnár Péter, T-Home, lopás, házimozi, póniló, VV Kinga, Ördög Nóra, párkapcsolat, pasi, Hugh Jackman, Nyomorultak, forgatás, színész, Gerald Butler, akciófilm, örökbefogadás, Helen Mirren, filmbemutató, Budapest, Selena Gomez, Vanessa Hudgens, Spring Breakers, csillagokháborúj, baljósárnyak, starwars3d, Kiss Orsi, Class FM, Glamour, műsorvezető, Senna, Forma1, film, Barna Zsombor, Illés Péter, Barátok közt, bluray, filmek, top10, Story, ötcsillagos, díj, Tóth Gabi, Gundel Takács, dohányzás, tilalom, április, strand, veszteség, nyereség, nyár, időjárás, ősz, Sziget, fesztivál, Prince, iwiw megvette bekebelezte,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|