|
Mi a helyzet Dávid Ibolya mentelmi jogával?
MTI
2009. június 25., csütörtök 09:04
Dávid Ibolya szerint téves információ jelent meg vele kapcsolatosan az index.hu-n, az MDF elnöke ezt arra reagálva mondta az MTI-nek, hogy az internetes portál szerdán azt közölte, az ügyészség mentelmi jogának felfüggesztését kéri. A pártelnök elmondta, a tanúkénti meghallgatáshoz nem szükséges a mentelmi joga felfüggesztése. Téves az információ azért is, mert a Legfőbb Ügyészség nem sért üzleti titkot, és belső információt jogosulatlanoknak nem szolgáltat ki - tette hozzá.
Az Index azt írta: "az ügyészség hivatalosan is kéri az MDF elnöke és volt frakcióvezetője mentelmi jogának kiadását a parlamenttől. Dávid Ibolyának és Herényi Károlynak a megfigyelési botrányban játszott szerepükről kell számot adniuk a nyomozóügyészeknek".
Mint írták, Tóth János, az UD Zrt. ügyvezető igazgatója tájékoztatta arról az internetes portált, hogy az ügyészség jelezte, a cég vezetőinek lehallgatási ügyében indított vizsgálatban tanúként beidézik Dávid Ibolyát és Herényi Károlyt.
A index.hu szerint az ügyészséget sürgeti az idő, mert a parlament hétfőn tartja a tavaszi ülésszak utolsó plenáris ülését, a mentelmi jog felfüggesztéséhez pedig a képviselők felének szavazatára van szükség.
A Magyar Nemzet online arról számolt be, hogy az értesülést Szili Katalinnak, az Országgyűlés elnökének a titkársága is megerősítette. "Bár az ügyészségi levél tartalmát illető tájékoztatástól elzárkózott a parlament elnöki titkársága, úgy tudjuk, abban a lehallgatási ügyben kérte a politikusok kiadását, amelynek kapcsán Szilvásy György egykori titkosszolgálatokért felelős tárca nélküli minisztert már meghallgatták gyanúsítottként" - olvasható.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
david, beckham, victoria, madonna, lourdes, vidampark, David Guetta, Bárány Attila, pop-dance, Beckham, Messi, Ronaldo, foci, David Beckham, football, sport, ferrer, djokovic, tenisz, győzelem, Dzsudzsák, Mahacskala, rangsor, C. Ronaldo, David Villa, műtét, operáció, sípcsonttörés, Zodiákus, Zodiac, sorozatgyilkos, gyilkosság, Manchester city, Arsenal, Premier League, szövetségi kapitány, távozás, spanyol, argentín, Steiner kristóf, kabbala, Alexandra Pódium, duchovny, Manchester City, Manchester United, Bajnokok Ligája, hasselhoff, Los Angeles Galaxy, támadás, felrúgta, sport, Barcelona, lady, gaga, marihuána, kábítószer, Kispest, NNI, Ferrer, Djokovic, Murray, ATP-Vb, MLS, Houston Dynamo, Galaxy, Keane, eva, 37 százalék, Fidesz, Dávid ferenc, Achilles-ín, sérülés, Queens Park Ranger, David Backham, Tony Fernandes,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|