Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Mikola István: elégtelen a kórházválság felszámolásához a kormány ajánlata
MTI
2009. szeptember 22., kedd 14:14
A kormány által javasolt négymilliárd forintos összeggel nem lehet megoldani a kórházválságot - mondta keddi sajtótájékoztatóján Mikola István, a Fidesz egészségügyi szakpolitikusa.

Az Országgyűlés egészségügyi bizottságának alelnöke ezt az ajánlatot egyenesen megszégyenítőnek tartja. Mint mondta: a kórházak szállítói tartozása év végére várhatóan eléri a 100 milliárd forintot. Szerinte az egészségügyi intézmények rövidesen csődbe kerülnek, amely magával hozza az egyre gyengébb színvonalú ellátást és 8-10 ezer dolgozó elbocsátásával jár majd. A volt egészségügyi miniszter szerint a helyzet kezelését nehezíti, hogy csődbe jutott a lebegő súlyszámos finanszírozási rendszer. A bázisfinanszírozás pedig abban a formában, ahogyan azt most be akarják vezetni, semmi jót nem ígér az ágazatnak.Mint mondta: arról van szó, hogy a kasszában még megmaradt pénzt akarják az év utolsó három hónapjában valamilyen módszerrel a kórházak között kiosztani. Ez azt jelenti, hogy még a súlyponti kórházak is 17-20 százalékos plusz hiányt fognak az év utolsó három hónapjában elkönyvelni. Tehát ki tudják majd ugyan fizetni a béreket és a rezsi egy részét, de a betegellátást már nem tudják felvállalni. Mikola István megjegyezte: szembe kell nézni azzal, hogy a kormány nem tudja biztosítani a forrást a minimális gyógyítási feltételek biztosítására sem. Emlékeztetett, hogy kedden bejelentették, nem készül el az erről szóló jogszabály. Szerinte a helyzet tragikus, sürgős beavatkozásra van szükség. Ha megnyomorítják az egészségügyet, megrendülnek az intézmények, olyan károkat szenved el az ágazat, amit csak generációk alatt lehet rendezni. Más országokban ilyenkor növelik a költségvetési hiányt az ágazat javára - tette hozzá.

Mint mondta: 90-100 milliárd forint kellene a helyzet konszolidálásához. Még 40-50 milliárd forint is csak a vegetáláshoz lenne elég, a normális működéshez nem. Arról is beszélt, ha jövőre a Fidesz kerülne kormányra, a többletforráshoz akár a költségvetési hiányt is növelnék,   struktúrarendezési programot hajtanának végre és a bázisfinanszírozás egy formáját vezetnék be. Ebben nem a maradék pénzeket osztanák el, hanem legalább a megelőző öt év korábbi költségvetési helyzetét értékelve szabnák meg az intézményeknek a bázist. A kórházi szakmai szervezetek képviselői és az egészségügyi miniszter pénteken fogadtak el egy megállapodástervezetet, amely  szerint egyebek mellett bázisfinanszírozást vezetnek be október elsejével.

Eddigi hozzászólások:
 Balla Judit - 2009-09-23 00:50:18
  Jaj de okosak így utólag! Megvolt lehetőség a kormányzásuk idején (csakúgy, mint a többi pártnak), de "elkúrtak" mindent. Teljes személycsere kellene a Parlamentben.

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier