Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Mikulásképzés indul
2007. november 29., csütörtök 12:14
Mikulásképzést indít három mikulásszervezet, hogy a jövőben csak olyan télapókkal találkozhassanak a gyerekek, akik teljesen fel van készítve a feladatra. A tapasztalatok szerint ugyanis mostanában egyre több a nem minőségi szolgáltatás.
 Több mikulásszervezet is úgy véli, hogy az elmúlt években rossz irányba halad a mikulásszolgáltatás, rengeteg nem minőségi télapó jelent meg véleményük szerint a piacon.
 
 
 
Éppen ezért a Magyar Mikulás Alapítvány, a Mikulásszolgálat.hu, illetve a nagykarácsonyi Mikulás úgy gondolták, hogy aláírnak egy megállapodást, amelyben a Mikulással szemben támasztott alapvető elvárásokat fogalmazzák meg - mondta el a Független Hírügynökségnek Bálint György, a program indítója.
 
Mint mondta, ezek egyrészt fizikai adottságok: egy télapónak ugyanis legalább 170-175 centiméter magasnak és erős testalkatúnak kell lennie, illetve kellemes, mélyebb orgánumú hanggal kell rendelkeznie. Emellett fontosak a belső jegyek is: nagyon jó kommunikációs készségre van szüksége egy Mikulásnak, ismernie kell a gyermeklelket és persze szeretnie a kicsiket.
 
Bálint György beszélt arról is, hogy emellett egy képzést indítanak, hogy minőségi télapók foglalkozzanak a jövőben a gyerekekkel. A leendő Mikulások felkészítését különféle szakemberek végzik, úgy mint gyermekpszichológus, vagy drámapedagógus. Külön foglalkozásokon tanítják majd a sminkelést, illetve szituációs feladatok közben gyakorolhatják, hogy egy-egy helyzetben hogyan viselkedjenek a gyerekekkel.
 
A képzés végén a frissen végzett Mikulások vizsgát tesznek, a megkapott papírral pedig megkezdhetik a téli munkát - mondta Bálint György. Hozzátette: természetesen nem csak Mikulásokat képeznek, hanem krampuszok és a télapó segítői is kitanulhatják a szakmát.
 
Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
Nincs kapcsolódó cikk
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier