|
Milliókat érő Orbán-beszéd
2008. május 27., kedd 13:00
Úgy tudni, már a titkos Orbán-beszéd másnapján elterjedt, hogy a Kéri László vezette összejövetelen hangfelvétel készült.
Állítólag a résztvevők egyikének ötmillió forintot ajánlottak balról, hogy kitálaljon, egy hírportál pedig akár tízmilliókat is fizetett volna a kazettáért.
A politológus szerint lehallgatták őket. Kéri László és egykori tanítványai április harmincadikai beszélgetésükön Orbán Viktort látták vendégül. A Fidesz-elnök egyebek mellett azt mondta: tizenkét éves kormányzásra készül. Ennek első két éve válságmenedzselés lesz, például befagyasztják a nyugdíjak reálértékét.
Orbán arról is beszélt, hogy a nagy és drága állami beruházások (mint az autópálya-építések vagy négyes metró) szerződéseit újratárgyaják. Bizonyos ugyanis, hogy azok olcsóbban is kivitelezhetők. Sőt, arra is utalt: pártja az ország sanyarú gazdasági állapota miatt nem akarta megnyerni a 2006-os parlamenti választást.
Bizonyos hírforrások szerint már az április harmincadikai találkozó másnapján elterjedt, hogy a Kéri-féle összejövetelről titokban hangfelvétel készült. A médiapiac izgalomba jött a hírre, és úgy tdni, akadt hírportál, amely több tízmillió forintot is kész lett volna fizetni a kazettáért. De érdeklődött az elhangzottak iránt a politika is. A huszonegy értelmiségi résztvevő egyikét balról környékezték meg. Egyesek szerint ötmillió forintot ajánlottak neki, ha kitálal az Orbán-beszédről.
A Kéri-féle szerda esték vendége volt már korábban Medgyessy Péter és Gyurcsány Ferenc is, továbbá rajtuk kívül több tucatnyi politikus. Eddig egyetlen beszélgetés részletei sem kerültek a nyilvánosság elé, noha az asztaltársaság tagjai a jogászok, politológusok mellett több újságíró is. Ezért is véli úgy Kéri, hogy a nyilvánosságra hozott beszámolók alapja egy titkos hangfelvétel. A politológus azt állítja: a kört a nyolcvanas éveket idéző titkosszolgálati módszerekkel figyelhették meg. A Nemzetbiztonsági Iroda közleménye szerint a feltételezés "teljességgel alaptalan és teljesen képtelen". Kéri László úgy nyilatkozott: erkölcstelen, hogy a politika őt és tanítványait használja fel játszmáihoz.
 |
 |
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|