|
Milliókra bírságolták a BKV-t
hvg.hu
2012. február 16., csütörtök 08:53
Kétmilliós bírságot szabtak ki a BKV-ra, miután a reklámfelületeinek hasznosítására pályázatot, és nem közbeszerzései eljárást írt ki.
A lap szerint vitatható feltételekkel írta ki a közlekedési társaság a pályázatot, eleve kizárt egy sor piaci szereplőt a versenyből.
A Népszava úgy tudja, hogy a BKV eddig a részben saját tulajdonában is álló Peron Reklám Kft.-vel szerződött: a cégben résztulajdonos ESMA Zrt. konzorciális partnere pedig a korábban Europlakát Kft. néven futó Publimont Kft. volt.
A pályázatot azonban úgy írták ki, hogy azon sem az ESMA, sem a Peron nem indulhatott, ezért fordult utóbbi cég a döntőbizottsághoz. A többi pályázót – köztük az Epamedia Zrt.-t, illetve érdekeltségeit pedig az eljárásban később ejtették ki.
A Közbeszerzési Döntőbizottság döntését a Peron ügyvezetője a lapnak megnyugtatónak nevezte; Károlyi László arra számít, hogy új közbeszerzési eljárást ír ki a BKV, amelyen már jó eséllyel indulhatnak.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
bkv, tolvaj, kábel, szerszám, zóna taxi, bíróság, szabadláb, Zóna taxi, taxitender, reptér, prostik, ellenőr, 3-as metró, kigyulladt, autó, szikrázik, bkv-ellenőr, verekedés, dulakodás, 17-es villamos, hőség, citaro, thököly, baleset, hungária, lezárás, pisztoly, buszsofőr, támadás, busz, BKV, metró, gázolás, Nyugati tér, sérülés, libegő, budapest, felújítás, karbantartás, sofőr, elbocsátás, tarlós, 2014, metrókocsi, maszk, 3-as, lefüstölt, aluljáró, támadó, ámokfutó, combinó, csőd, adósság, kormány, kábellopás, hév, ráckeve, Keleti, átépítés, HÉV, szentendrei, panel, ellenőrzés, bírság, közmunka, szabadságvesztés,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|