|
Minden pártot egy zászló alá gyűjt Orbán Viktor
2007. július 23., hétfő 09:20
Hét végi tusnádfürdői beszédében Orbán Viktor minden rivális párt alapértékeit a Fidesz kompetenciájába sorolta.
Hasonlóan az elmúlt évekhez az idei tusnádfürdői nyári egyetemen is beszólt a baloldalnak, illetve az MDF értékelése szerint lenyúlta a rivális jobboldali párt programját is Orbán Viktor, a Fidesz elnöke – derül ki a Népszabadság összefoglalójából. Mondandójának közvetlenül gazdasági vonatkozású részében kifejtette, hogy a jobboldalnak – miközben megvédi a demokráciát ellenségeitől és határozott nemzetpolitikát folytat – versenybarát gazdaságpolitikát kell végrehajtania, és/de szociális csomaggal fel kell karolnia a szegényeket. Emellett a középosztálynak – v.ö. MDF-program – történelmi szövetséget kell kötnie a magyar szegényekkel, akik Orbán szerint 3 millióan vannak. A Fidesz legújabb küldetése e szövetség létrehozása, ha ez elmarad, akkor kiváltságaikat védelmező oligarchák lépnek majd szövetségre a kiszolgáltatott helyzetben lévők, mégpedig a középosztállyal szemben.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a Fidesz egy a magyar alkotmányos rendet kiegészítő törvénycsomaggal áll elő. Ennek tartalmát nem részletezte, állítólag tartalmazhatja a költségvetési tanács felállításáról szóló javaslatot, a miniszterek anyagi felelősségvállalását célzó elképzelést, a választási törvény módosítását, illetve esetleg annak részletezését, amiről Orbán korábban a Magyar Nemzetnek nyilatkozva azt mondta, hogy közvitára kellene bocsátani, vajon jól szabályozott-e az államfő és a parlament viszonya.
Forrás: napionline.hu
 |
 |
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
orban, viktor, porno, szex, kampany, OrbánViktor, Kétharmados, Győzelem, Gazdaság, Fidesz, Brüsszel, EP, Választás, Reakció, Változás, Magyarság, Tolvajszellem, EPVálasztás, OrbánVIktor, Alkotmánybíróság, Kormányzás, Nem, Kérünk, Belőle, Gyurcsány, Bajnai, OrbánViktorTöbbségKétharmadosVáltozás, OrbánViktorParlamentSokszínűErősKormányzás, OrbánViktorMSZPEPVálasztás, Fidesz, LévaiAnikó, DobrevKlára,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|