|
Molnár Gyula: a nyugdíjasok kétharmada nehezen mobilizálható
MTI
2009. szeptember 28., hétfő 11:20
A nyugdíjasok kétharmada nehezen mobilizálható, ezért minél több közösségi teret kell teremteni a számukra - mondta Molnár Gyula (MSZP), Újbuda polgármestere hétfőn, amikor átadta a kerület 60 éven felettieknek létrehozott programközpontját.
A kerületi vezető egy, a napokban ismertetendő reprezentatív kutatás néhány adatát ismertetve elmondta: a felmérés szerint a XI. kerületi nyugdíjasok 60 százaléka akkor sem menne vissza dolgozni, ha arra egyébként lehetősége nyílna. A kutatásból kiderült az is, hogy a városrészben élő 60 éven felettiek 20-25 százaléka "rendkívül aktív", ám a többiek nehezen vonhatóak be a közösségi programokba. A polgármester kitért arra: az önkormányzat egy éve, az országban elsőként indított 60+ programjába eddig 5 ezren kapcsolódtak be, ez azt jelenti, hogy a kerület csaknem 40 ezer érintett polgára közül ennyien váltották ki a különböző vásárlási és szolgáltatási kedvezményekre felhasználható kártyát. Molnár Gyula közölte, hogy olyan, a szociálpolitikától és az egészségügytől független közösségteremtő programokhoz kívánnak kereteket és kedvezményeket adni, amelyek aktivizálhatják azokat, akik ma jórészt csak otthon ülnek.
A Zsombolyai utcai, egykori zsinagóga épületében kialakított programközpontban egyebek mellett kedvezményes színházbérleteket válthatnak a 60 éven felettiek, jelentkezhetnek minigolfozásra, kondicionáló tornára, vízi gimnasztikára, de részt vehetnek az "idősek akadémiája" elnevezésű, az internethasználatról vagy a banki ügyintézésről szóló előadásokon is.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Tisztelet Társaság, Schmuck Andor, retro parti, Fodor Zsóka, Barátok közt, tisztelet társaság, Retro-parti, Aradszky, Medveczky, rokkantság, felülvizsgálat, rokkantnyugdíj, eltartás, drogdíler, baja, nyugdíjas, ámokfutó, lövöldözés, németország, BKV, csúcsidő, nyugdíjasok, VEKE, nyugdíjas kedvezmény, diákbérlet, BKK, rémhír, drágulás, bérlet, tanuló, korhatár, kedvezmény, sorozatrabló, betörés, lopás, Győr, rokkantnyugdíjas, fogvatartás, tanya, börtön, csőd, áemelés, járatritkítás, tarifa, rendőrség, belügyminisztérium, nyugdíj, szenior, felfüggesztett, kender, kannabisz, korhatár előtti nyugdíj, szolgálati nyugdíj, Lázár, Tisza, mamutállkapocs, lelet, Georgia, ricin, FBI, tóth gabi, nyugalom, siker, törvényjavaslat, kormány, szolgálati nyugdíjas, adókulcs, költségvetés, nyugdíjkorhatár, létminimum, jövedelem, Magyarország, vadász, fegyver, rendőr, rendvédelem, lázár jános, lady, gaga,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|