|
Most már biztosan lesz plázastop
hir24.hu
2011. november 29., kedd 08:47
Megszavazta a parlament a plázastopot, így január 1-jétől biztos nem épülhet majd 300 négyzetméternél nagyobb üzletközpont.
Megtiltotta január 1-jétől a háromszáz négyzetméteresnél nagyobb üzletek és bevásárlóközpontok létesítését, valamint a már meglévő kereskedelmi egységek ezt meghaladó méretűre bővítését az Országgyűlés hétfőn. A jövő évi költségvetést megalapozó törvénymódosításokat 258 igen szavazattal, 108 nem ellenében fogadta el a parlament.
A plázastop alól a nemzetgazdasági miniszter adhat felmentést, figyelembe véve a vidékfejlesztési miniszter részvételével működő bizottság véleményét. A bizottságnak vizsgálnia kell a tervezett kereskedelmi építmény környezetre gyakorolt hatását, valamint az érintett település és környékének kereskedelmi ellátottságát. A részleteket a kormány rendeletben állapíthatja meg.
A kormányszóvivő korábbi tájékoztatása szerint a plázastop 2014 végéig lesz érvényben.
A salátatörvény elfogadásával a Ház arról is rendelkezett, hogy a tankönyvellátás - azaz a tankönyvek országos megrendelése, beszerzése, az iskoláknak történő eljuttatásuk megszervezése, valamint a vételárak beszedése - állami közérdekű feladat, amelyet egy kiemelten közhasznú nonprofit kft., a Könyvtárellátó végez. Ez a rendelkezés 2012. október 1-jén lép hatályba.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
magán-nyugdíjpénztár, fidesz, MSZP, TEK, terrorelhárítás, megszüntetés, Sziget, belépőjegy, áfakulcs, fesztivál, születésszám, halál, népesség, demográfia, kétéltű, vízibusz, Duna, motorhiba, abortusztabletta, szócska miklós, egészségügy, médiatörvény, Európ Tanács, rádió, televízió, Navracsics Tibor, Darák Péter, Kúria, Cozma-ügy, telefonadó, távközlési adó, parlament, orbán, lázár, rogán, kormány, átalakítás, schiffer, lmp, vecsés, támadás, áder, államfő, sándor-palota, schmitt, autó, védelem, testőr, országgyűlés, döntés, szja, egy százalék, vallás, egyház, felekezet, UD Zrt., Dávid Ibolya, Szilvásy György, felmentés, Jaksity Kata, családon belüli erőszak, AVON, Réthelyi Miklós, Balog, Nefmi, metró, tarlós, 2014, holokauszt, áldozatok, élet menete, új, kiderül, választás, ház, nokia, állásbörze, elbocsátottak,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|